Sárospataki Füzetek 18. (2014)

2014 / 4. szám - KÖZLEMÉNY - Laczkó Gabriella: "Az első püspöklátogatás Alsóbereckiben…"

Laczkó Gabriella A templom és a lelkészlak utcai bejáratánál, amely tölgyfagallyakkal, virágok­kal és két nemzetiszín zászlóval díszített diadalkapunál az iskolás gyerekek, a gya­logos leventék és vagy 20 magyar ruhás lány állt sorfalat, míg az út közepén, az alsó- és felsőberecki presbiterek élén Molnár László református lelkész palástosan várta és boldog meghatottsággal, de szeretetteljes szavakkal üdvözölte a püspök urat fatornyú kis templomunk bejáratánál. A püspök úr a nagy tömegre szaporodott kö­zönséghez őszinte szívből fakadó, mindenkit lebilincselő szavakkal köszönte meg a meleg fogadtatást, majd a lelkészt homlokon csókolva, a presbiterekkel kezet fogva, kíséretével: Dr. Enyedy Andor egyházkerületi főjegyzővel, Illyés Bertalan püspöki titkárral. Kiss Ernő esperessel, Dr. Kiss Sándor egyházmegyei tanácsbíró, gondnok helyettessel és Szondy József Sárospataki főszolgabíróval a lelkészlakásba ment. A lel­kész üdvözlő szavai után a diadalkapunál a helybeli református lányegylet nevében Vágó Julianna magyar ruhás leány meleg szavakkal egy szép virágcsokrot nyújtott át a püspök úrnak. A lelkészlakás előszobájában a lelkész felesége fogadta az érkező vendégeket majd a lelkész négy kisfia nevében a legnagyobb a 7 éves ifi. Molnár László egy szép rózsacsokorral, kedves szavakkal köszöntötte Öméltóságát. 3A 10 órakor kezdődött a harangszó és 10 órakor a harmadik harangszó alatt vonult be a püspök úr kíséretével a felvirágozott zsúfolásig megtelt templomba. A 7. dicséret (lm, bejöttünk nagy örömmel...) 1. és 2. verse után már akkor énekelte a gyülekezet fennálló éneknek az 1. dicséretet (Terólad zeng dicséretünk...) ezután pe­dig a XXV. zsoltár 1. és 2. verse száll az ének szárnyain a Mindenható felé. A 2. vers elhangzása után Dr. Enyedy Andor egyházkerületi főjegyző úr ment fel a szószékre, hol Pál apostol Kolossébeliekhez írott leveléből, a III. rész 1-4. verseiből Bibliát olvasott, majd minden lelket magával ragadó, Istenhez emelő buzgó imádságot mondott. Ima után elénekelte a gyülekezet fennállva a 32. dicséretet: „Megáll az Istennek Igéje...”, mely alatt a főtiszteletű püspök úr felment a szószékre és a Lukács evangéliuma XXI. rész 25-27. versei alapján tartott könnyeket fakasztó gyönyörű beszédet, kiemelve a szekták tévelygéseit egyetértő szeretetre, élő erős hitre és lángoló hazaszeretetre buzdítva mindeneket. A zsúfolásig megtelt kis templomunkban, hol az alsó- és felsőberecki református egyház tagjain kívül római és görög katolikusok, baptisták és zsidók is nagy számban képviselve voltak, szem nem maradt szárazon a hitre és szeretetre buzdító szép beszéd hatása alatt. Az „Úri ima” és az áldás elhangzása után a magyar imádságot: a Himnuszt, majd a XXV. zsoltár 6. verse és a 8. dicséret 3. és 4. versének éneklése alatt távozott a gyülekezet, magával vive egy felejthetetlen óra boldog, könnyes szép emlékét és tanúságát. A templomajtóban sorfalat álló magyar ruhás lányokat és fiúkat a püspök úrral és kíséretével együtt a püspöki titkár lefényképezte. Az istentisztelet után rövid néhány perc múlva lelkészi irodában presbiteri gyű­lés volt, mely az alábbi jegyzőkönyv szerint a következőképpen folyt le. 136 Sárospataki Füzetek 18. évfolyam I 2014 I 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom