Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - JÁKÓB TÖRTÉNETEK - Két találkozás Istennel
JÁKÓB-TÖRTÉNETEK Persze, Ábrahám hitét Isten mindenütt jelenvalóságáról nem örökölte Jákob. Mert hitet nem lehet örökölni. A hitnek minden generációban, minden egyes ember életében újra meg kell születnie. Ez alól Jákob sem kivétel. Annakidején Jónást egy tengeri vihar és egy nagy hal tanította meg arra, hogy Isten az egész világ ura, hatalma mindenre kiterjed, és ha azt mondta, hogy Ninivébe kell menni, akkor ő el is fog menni oda. Mert úgy van, ahogy Dávid írja a 139. zsoltárban: „Hová menjek lelked elől1 Orcád elől hová jussaki Ha a mennybe s^állnék ott vagy, ha a holtak kassájában (a Seolban) feküdnék le, te ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, ott is kezed vezérelne engem (7-10). Jákob életében is hamarosan kiderül, hogyha a szülőföldjét, a hazáját el is veszti, Istenét nem veszítheti el. Mert Istene vele megy. Az Újszövetség népe is megtanulta, hogy az Immánuel név azt jelenti, Jézusban velünk van Isten! Jákobbal is ez történik. Isten nem hagyja el, a pusztában is rátalál! II. Hogyan talál rá Isteni Jákob egy éjszakát és egy napot ment egyfolytában, amikor ráesteledett. Anélkül, hogy tudta volna, egy ősi kánaáni szentélyhez, Luzba érkezett. Valamikor Ábrahám is épített itt egy oltárt, amelyen kétszer is áldozott, amikor Egyiptomba ment, és amikor visszatért onnan (lMóz 12,8; 13,4; 35,6). Az oltár kövei szépen körbe voltak rakva. Jákob csak arra gondolt, hogy halálosan fáradt, kivett egy követ a körből és ráhajtotta a fejét, majd nyomban elaludt. Akkor álmában találkozott először Istennel. Ábrahám és Izsák bizonyára hűségesen tanította őt mindarra, ami Isten felől tudható, és ami az atyák istenélményéből a következő nemzedék számára átadható. De mennyire más a tanítás, és mennyire más a saját élmény! Emlékszem rá, hogy a második világháború idején, amikor hazajött a frontról egy szabadságos katona és mesélte az élményeit, mindez milyen távolinak tűnt. De amikor aztán 1944 nyarán a Soroksári úton egy szőnyegbombázás során ránk dőlt a háromemeletes ház, eltört a gáz- és a vízvezeték, aztán derékig vízben állva, fuldokolva a gáztól végre kibontottuk a vészkijáratot, és a szurok sötétből kimásztunk a napfényre, a romok tetejére, akkor kezdtem megérezni, mi az, hogy háború. Szóval más a tanítás, és más az élet. Egy nagyon gyarló, de szemléltető hasonlattal úgy tudnám ezt megmagyarázni, hogy ha egy tizenhat éves kamasz fiúra ránevet egy kócos kis csitri lány, sokkal hitelesebben ismeri meg a szerelmet, mintha ugyanezt a témát vaskos kötetekből próbálta volna megtanulni. Nos, ez történt itt Jákobbal is. Közvetlenül élte át az Isten közelségét. Ha pedig Pál apostolra, Augustinusra, Assisi Szent Ferencre, Lutherre, Kálvinra, Albert Schweitzerre vagy Martin Luther Kingre gondolunk, akkor kiderül, hogy az ilyen átélésekből újult meg a történelem során mindig az egész keresz- tyénség is. A szentíró szerint Jákob úgy élte át az Istennel való találkozást, hogy egy hatalmas létrát látott. A héber sullám, amit a Bibliánk létrának’ fordít, nagyon ritka szó. Egész pontosan ‘kőlépcsőzetet’ jelent, olyant, mint a mezopotámiai — Bábel tornyához hasonló — teraszos templomok, a „zikkuratok” oldalán felfelé vezető lépcsők, amelyen fehér ruhában jártak fel és alá a papok úgy, mint itt a létrán az angyalok. Valószínűleg Háránban is volt ilyen templom, ahol Rebeka, Jákob anyja született és bizonyára mesélt róla a gyermekeinek. Mezopotámiában a „menny ka2011/2 SÁROSPATAKI FÜZETEK 129
