Sárospataki Füzetek 9. (2005)

2005 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Németh Csaba: Némethi Ferenc, Tokaj kapitánya

Németh Csaba Erre János Zsigmond is támadásba lendült, s visszaállította az 1562 előtti állapotot. Ezután hadait átköltöztette a Tiszán. Kovászót bevette, majd a közeli Atyához vonult. Lerombolását követően Kassa ellen akart menni, de a nagy esők miatt e2t nem tehette. Lövőszerszámait Tokajban hagyva, az ottani hídon átkelve visszavonult Erdélybe.258 A fejedelem tiszavirág életű sikerei arra voltak jók, hogy Miksa ki­rály elhatározza: a véget vet az eddigi csetepatéknak. Erre a feladatra az itteni hadserege nem volt elegendő s egy tapasztalt, hadvezér is kellett hozzá. December 3.-án kinevezte Zay helyébe Schwendi Lázárt, s 7000 német zsoldost adott mellé.259 Felvonulás Tokaj ellen A császári haditanács azt javasolta, hogy az offenzívát a tavasszal kezd­jék meg. Ok viszont nem akartak addig várni, mert hírt kaptak az erdélyi kézben lévő várak gyenge ellátásáról. Báthori András javasolta, hogy Tokaj ellen induljanak. Úgy látta, hogy a hadjáratot annak ostromával kell kezdeni “mert mostan mind az két folyótnak általfaggván, még öreg álgyukkal is az temérdek jégen általmehetnének könnyen ... mely folyóvizek ha a jég elolvadása után folyni kezde­nek, az helyet semmi mesterséggel, sem erővel meg nem vehetnék.” Bár Schwendi nem ismerte a tájat, de miután egy terepasztalon bemutatták neki, elfogadta Báthori érvelését.260 Január 31-én indult meg Kassáról a tüzérség.261 Február 2-án Gön­cön egyesült a derékhaddal. Másnap este Bodrogkeresztúr előtt ütöttek tábort. 4-én Schwendi felderítésre indult a lovasaival. Némethi a Bodro­gon átkelve készen várta, s meg is szalasztotta őket.262 263 264 Ám kis számú seregével nem vállalkozhatott nagyobb ellenállásra. Be kellett húzódnia a várba, mivel a “várost egy árkon és sövényfalon kívül semmi sem védte.”2tíi Február 5-én könnyedén be is vették az ostromlók “az német gyalo­goknak kiváltképpen való hasznokkal, kik ...az tűzzgl befűttetett, s ... eledelekkel s borral megrakott házakban bemenyve, ... nem gondolván semmit az télnek minden keménységével, (a házakból) könnyen kijárhatnak.”2M A vár ostroma Az ostromot Báthori András szervezte meg. “Némethy s az belöl va­lók mennél nagyobb erővel lehetne, magokat oltalmaznák vala, s az németeket álgyukkal r puskagolyóbisokkal s egyéb lövöldöző nyilakkal r mesterséges tüzes szer­számokkal hátraűzni igyekeznek. '265 258 Istvánffy 361—364., Csorba 58. 259 Hodinka 161., 167. 260 Istvánffy 366-367.: Ismereteink szerint ez az első feljegyzés történelmünkben terepasz­tal használatától. 261 Hodinka 178. 262 Hodinka 178-179.; Istvánffy 367. 263 Forgách 229. 264 Istvánffy 367. 265 Forgách 229., Istvánffy 368. 88

Next

/
Oldalképek
Tartalom