Sárospataki Füzetek 7. (2003)

2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Sawyer Frank: Csillagnézőben - theologia naturalis a magyar költészetben

CSILLAGNÉZÓBEN — theologia naturalis a magyar költészetben

san szórakoztat bennünket néhány vidám gondolattal, majd folytatja szomorú és fájdalmas kérdésekkel — így viszi át gyakorlatba azokat az érzéseket, amelyekről éppen beszél. A versben nem szól Istenről vagy isteni jelentésről. Sokszor azonban teológiai távlatok nyílnak meg előttünk, amikor véges tapasztalataink arra indítanak, hogy a végtelent keressük. Egy másik helyen Babits nyíltabban elmélkedik az Istennel való kapcsolatról, és azt írja például elbocsátott tWban:

„Vezessen Hozzád a szabadság!” így kértem olykor aki vár, mert nem annak kell az imádság, ki Istent megtalálta már.

Amikor a Végtelenről elmélkedünk, úgy érezzük megfogott bennünket a határok isteni elrendezése, olyannyira, hogy még a csillagok is Isten dicsőségét hirdetik (Zsolt 19). Akármerre fordulunk, mindenhol csak Öt találjuk:

... — de az ő jele, erejének bélyege rajtam hogy ne nyughassam nélküle.

S%ép Ernő: „csodálkozom”

Homlokom lassan leáldoz (1928) című versében Szép Ernő azt fogalmazza meg, hogy sok-sok év után most úgy tűnik neki: a dolgok és az emberek kezdik elveszíteni értelmüket. Vagy valójában azt mondja a költő, hogy úgy érzi, ő maga vált haszontalanná? Szüksége van-e még valakinek rá? Az emberek és a természet ridegen bánnak vele. Még a csillagok is fényes kémekké váltak. Úgy érzi, az ő egyedi létezése elmúlóban van és senkit sem érdekel. A vers befejezése azonban meglepő:

Itt homlokom lassan leáldoz Sírom fölött a hold vihog már Csodálkozom, csodálkozom még Örökkétig csodálkozom.

Ez az utolsó gondolat a versben — hogy örökké csodálkozunk — menti meg életének értelmét a feledéstől és attól, hogy élete pusztán a természet egy újabb darabjának elmúlása legyen. Annak ellenére, hogy a világ önmagában rideg, sok mindenre rácsodálkozhatunk. Ez a következő gondolathoz vezet: nem többről szól-e ez az egész? Még akkor is, amikor úgy érezzük, hogy többé nincs értelme a dolgoknak, hogy létezésünk nem ér semmit, nem tehetünk mást, minthogy rácsodálkozunk a valóság/létezés nagyságára.

9