Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 2. szám - MEMOÁR - Dr. Horváth Barna: Pályánk emlékezete VII.
Dr. Horváth Barna és saját világnézettel bíró gazdákat, akik nem engedik elbontani megszokott és néprajzilag hitelesített kultúrájukat. A hegyaljai szólőműves soha nem érezte kizsákmányolt proletárnak magát és merődben idegen eszmének fogta fel a „felszabadítók” ideológiáját. Kulákká is kellett lennie, hogy megérzését igazolva lássa. A kollektív boldogítás eszméje haladás címszó alatt úgy jelent meg, hogy a városi élet komfortját kínálta a skanzenszerű évszázados múlt öröksége helyett. A kínálatban rejlő kísértés sokakat elszakított a földtói és a szólótól. A földműves társadalmak világszerte lebontásra ítéltettek, de a kisparaszti gazdaság, ha vergődve is, még jó ideig tovább élt. A Hegyalján, ahol nem lehetett egyből nagyüzemi termelésre kapcsolni, mert a dirib-darab szülőföldek művelésének gépesítése csaknem lehetetlen volt, a terep és tulajdonviszonyok sokfélesége eleve kizárta a nagyüzemi szerveződést. A munkaképes réteg két- lakiságba húzódott és megjelent az „utóparaszt”, aki gyári munkás vagy hivatalnok, vagy MÁV dolgozó lett, de szabadidejében maradék másik életét élte. Ha szorgalmas volt és bírta erővel, hamarosan meglátszott vagyoni gyarapodásán a kettőzés előnye. Kopott biciklijét Csepel motorkerékpárra cserélhette, majd hamarosan Trabant vagy Wartburg büszke tulajdonosává vált. Hétvégén vagy munka után betette a kapát a Wartburgba és képes volt egész termését utánfutóval hazafuvarozni. így aztán a szocializmus is épült és az őstermelő is megélt a háztájiból. Családunkban a megélhetés magas iskolája nem produkált látványos eredményeket, de mindegyik nagybácsinak volt kisebb- nagyobb szőlője. Béla bácsi a szerencsi gépállomás dolgozója volt, három fiat és három leányt nevelt és a szőlőből vette ki a nagy család szükségletét. Józsi bátyánk falusi boltot nyitott és onnan járt több tagban levő szőlőibe egy lóval, szekérrel. Laci bátyánk tanár volt Nyíregyházán, de neki is volt szőlője a Juharosban és fiával hazajártak borért. Kezdetben még hátizsákban, később már Wartburggal hordták a mádi valutát, ami különösen a háború után a pénzt is tudta helyettesíteni. Apánk pedig nyugdíjasként menekült a szőlőbe, 100 almafát ültetett és abban a hiszemben élt, hogy a produktív élet önmagát igazolja; aki termel vagy előállít valamit, azt nem lehet leveszejteni. Az közhasznú tevékenységet folytat és csak arra kell vigyáznia, hogy túl nagyra ne nőjön, rá ne süthessék a kulák-bélyeget. Elég korán megismertem az egyébként ócsárolt kispolgár védekező magatartását, amit passzív rezisztenciának is neveztek. 152
