Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1930

49 mathematikát, hogy a leányok belépődíj mellett is zsúfolásig ülnék az óráját. Halljuk róla, hogy szerencsés iskolaszervező, jó kollega s olyan pedagógus, aminőt Isten különös ajándékok közlésével teremt. Látjuk a nevét szaklapokban irányt képviselni. így lesz a kolozsvári mintagimnáziumnak előbb tanára, azután igazgatója, fiatalon és főigazgatói ranggal. Május közepe óta pedig református leánygimnáziumunk tanára' s az erdélyi ref. egyházkerület középiskolai felügyelője. Mégis el kellett utaznia. Ezeket pedig azért írtam, hogy legalább tudjuk: ki volt az a kedves vendégünk, aki egy csúnya novemberi napon kis családjával eltávozott tőlünk: tudjuk azért, hogy méltón fogadhassuk, amikor visszatér." Tizenkét esztendő távolában könnyekig meghatva olvashatjuk a személyi szeretetnek és a nemzeti bizakodásnak e szavait. Két hétig tartott ez a szomorú vagonlakó állapot, minden elképzelhető nyomorúságával, melyben csak egyik mozzanat volt az, hogy a 3 és 6 éves leánykákkal utazó család vagonjában a víz éjjelenkint mindig befagyott. Sok utánjárással sikerült a vagont úgy irányíttatnia, hogy közben Budapestet is érintse. Itt jelentkezik a minisztériumban, ahol nov. 10-én először beosztják ideiglenesen a gyakorló főgimnáziumhoz, de még aznap más beosztást kap, nevezetesen az állami polgári iskolai tanárnőképző főiskolához osztják be ideiglenesen egy éppen üresen álló tanszékre, s egyben beosztása tartamára a fizikára a szabályzatban körülírt hatáskörrel vizsgáló bizottsági taggá kinevezték. Másnap, nov. 11-én a minisztériumtól családja elhelyezése céljából 3 heti szabadságot kap, minthogy Budapesten lakást kapni ekkor teljes lehetetlenség volt. A vagonlakó család folytatja tehát tovább útját s november 18-án érkezik meg Pelsőcre. Innen azonban nem kap a megszálló hatalomtól engedélyt Csonka-Magyarországra való visszatérésre egészen 1920. május 16-ig, akkor is csak mint beiratkozni akaró joghallgatónak adnak ideiglenes útlevelet. Ekkori viszonyait híven világítja meg egy 1920. május 6-án Pelsőcön kiállított s közjegyzőileg hitelesített községi hatósági bizonyítvány, mely így szól: „Batta István 1919. nov. 18-án repatrizálás folytán Kolozsvárról Pelsőcre érkezett s azóta állandóan itt tartózkodott. Megérkezésének napjától kezdve minden lehető útat-módot (kérvények, személyes utánjárások, ügyvédi segédkezés stb.) sokszorosan megkísérelt arra nézve, hogy Budapestre útlevelet kaphasson, de mindezideig sikertelenül. A mai napon, a rozsnyói főszolgabírósághoz, Elöljáróságunk útján beidéztetvén, útlevele kiadatott. Hitelesen igazoljuk, hogy itt-tartózkodása alatt semminemű köz- vagy magánhivatalt nem vállalván, keresete nem volt s eladott bútorainak árából tartotta fenn magát, illetőleg öttagú csa2