Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1996. (101. évfolyam, január-március, 1-3. szám)
1996-02-01 / 2. szám
XIV 1996/2-SzKV Nemzetközi tájékoztatás VÁLTOZÁSOK AZ EURÓPAI SZABADALMI SZERVEZETBEN 1996. január 1-jével a német Ingo Kober lett az Európai Szabadalmi Hivatal új elnöke, felváltva a svájci Paul Braendlit, aki 1985 májusa óta töltötte be e tisztséget, az 53 éves Kober korábban államtitkárként tevékenykedett a Német Szövetségi Igazságügyi Minisztériumban. 1994. decemberében az EPO tagállamai elnökké választották. Ingo Kober 1942-ben született Liegnitzben (ma „Legnica” néven Lengyelországhoz tartozik). 1969-ben Heidelbergben jogi képesítést szerzett. Tanulmányai befejeztével Tauberbischopsheimban és Mannheimben működött bíróként, illetve államügyészként, mielőtt 1975-ben az Igazságügyi Minisztériumhoz került jogi szakértőként. Minisztériumi pályafutása során számos vezetői állást foglalt el, melyek hozzájárultak 1991. évi államtitkári kinevezéséhez. Ekkor már-munkájarévén-járatos volt az európai szabadalmi rendszerben, mivel 1987 és 1991 között 6 vezette a német küldöttséget az EPO Igazgató Tanácsán belül. Elnöki megbízatása 5 évre szól. 1995 decemberében Julián Alvarez-Alvarez, a Spanyol Szabadalmi és Védjegy Hivatal főigazgatója vált az EPO Adminisztratív Tanácsának vezetőjévé, miután a 17 tagállam 3 éves időtartamra megválasztotta. Alvarez-Alvarez úr, aki a dán Per Lund Thoftot követte, a Tanács 7. elnöke. MADRIDI MEGÁLLAPODÁS Mongólia 14(2) cikk szerinti nyilatkozatának visszavonása Mongólia Kormánya 1995. november 13-án bejelentette, hogy visszavonja a védjegyek nemzetközi lajstromozására 1891. április 14-én létrejött, Stockholmban 1967-ben felülvizsgált és 1979-ben módosított Madridi Megállapodás 14(2) cikkének megfelelően tett nyilatkozatát. A nyilatkozat szerint a Megállapodás alkalmazása azokra a védjegyekre korlátozódott, amelyeket Mongólia csatlakozásának hatálybalépése után lajstromoztak. MADRIDI JEGYZŐKÖNYV MEGERŐSÍTÉSE Dánia Dánia Kormánya 1995. november 10-én letétbehelyezte az 1989. június 27-én Madridban elfogadott, a védjegyek nemzetközi lajstromozására létrejött Madridi Megállapodáshoz kap * csolódó Jegyzőkönyvet [„Madridi Jegyzőkönyv (1989)”] megerősítő okmányát. Az okmány nyilatkozatot tartalmaz, mely szerint „további határozatig a Jegyzőkönyv nem alkalmazható a Feröer-szigetekre és Grönlandra”. A Jegyzőkönyv szerinti cselekmények megkezdéséről kellő időben külön tájékoztatás jelenik meg. STRASBOURGI MEGÁLLAPODÁS Kuba csatlakozása Kuba Kormánya 1995. november 9-én letétbe helyezte csatlakozási okmányát a nemzetközi szabadalmi osztályozásra 1971. március 24-én létrehozott és 1979-ben módosított Strasbourgi Megállapodásra vonatkozóan. A Megállapodás 1996. november 9-én lép hatályba Kuba vonatkozásában. VÉDJEGYJOGI SZERZŐDÉS Aláíró Államok Az 1994. október 27-én elfogadott Védjegyjogi Szerződést a következő 50 állam és 1 kormányközi szervezet írta alá addig az időpontig, amíg az aláírásra nyitva állt, azaz 1995. október 27-ig:- Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Belgium, Belorusszia, Bosznia és Hercegovina, Cseh Köztársaság, Dánia, Dél- Afrikai Köztársaság, Dominikai Köztársaság, Elefántcsontpart, Indonézia, Izrael, Kenya, Kína, Kuba, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Mexikó, Moldovai Köztársaság, Monaco, Nagy-Britannia, Olaszország, Orosz Föderáció, Portugália, Svájc, Szlovák Köztársaság, Szlovénia, Szváziföld, Togo, Törökország, Trinidad és Tobago, Ukrajna, Uruguay 1994. október 28-án;- Németország 1994. november 7-én; Görögország 1994. november 14-én; Szenegál 1994. november 18-án; Liechtenstein 1995. március 8-án; Spanyolország 1995. március 29-én; Franciaország 1995. április 12-én; Lengyelország 1995. május 10- én; Európai Közösségek 1995. június 30-án; Finnország 1995. július 27-én; Svédország 1995. szeptember 26-án; Marokkó 1995. október 5-én; Gabon 1995. október 17-én; Costa Rica 1995. október 18-án; Hollandia 1995. október 23-án; Ciprus 1995. október 27-én. A fenti államok és kormányközi szervezet úgy válhatnak a Védjegyjogi Szerződés tagjává, ha letétbe helyezik megerősítő okmányaikat. Bármely WlPO-tagállam, amely nem írta alá a * Az EPO 1/96 sz. sajtóközleménye alapján, 1996. január 2.