Szabadalmi Közlöny, 1928 (33. évfolyam, 1-24. szám)

1928-08-01 / 15. szám

278 SZABADALMI KÖZLÖNY 15. szám. a védjegyoltalom és a tisztességtelen ver­seny alaptanaiba. Olvasás közben rájöt­tem arra, hogy a kereskedelmi és ipari érdekeltségek megtalálják benne közérthető módon előadva mindazt, amire ezen a téren szükségük van és ami nyújtható. És most, amikor már elolvastam és végig­élveztem az egész könyvet, meg kell álla­pítanom azt, hogy a szakképzett hivatá­sos bíró is tanulhat belőle, sokat és élvezve tanulhat belőle. Ennyit általános jellemzésül, ami külön­ben a szerző egyéniségével teljes össz­hangban van. A könyv tartalma felöleli a szakma élő magyar jogszabályait és joggyakorlatát. Az alapvető kérdések fejtegetése mellett r ámutat arra, hogy a védjegyjog az a terület, amelyen a védjegytulajdonos és a fogyasztóközönség érdekei minden tekin­tetben találkoznak. Különös sikerrel tár­gyalja a „közönséges“ és a „felületes“ vevő fogalmát kimutatván, hogy a jogszabá­lyoknak és a jogszabályalkalmazásnak nem az ilyen vevők egy részének a meg­növelése, hanem az a célja, hogy az ilyen vevők is megoltalmazhassanak. Rendkívül érdekesek és — ötletes illusztrációk kap­csán — nagyon meggyőzőek azok a fejte­getései, amelyek a vevő emlékezetében megmaradó elmosódott összbenyomásra vonatkoznak, amely fejtegetések során meg kell győződni arról, hogy nem az el­térések, hanem a hasonlóságok kimutatása vezet a helyes megítéléshez. Szép jogászi készültséggel mutat rá a formális jogok és a tisztességtelen versenyről szóló tör­vény jogszabályainak a viszonyára, a ver­senytörvény tökéletesítő és kiegészítő jel­legére. Nem fél a név- és céghasználat kér­désének az elemezésétől sem és nincsen olyan útvesztőnek mutatkozó téma, ame­lyet biztos kézzel ne juttatna megnyugtató konklúzióhoz. A tételes jogszabályok és az élő jog­­gyakorlat kimerítő ismertetése mellett ér­tékes egyéni véleményeket nyilvánít, jog­szabályalkotási gondolatokat vet fel. Kellő bátorság mellett kellő mérsékletet tanúsít és a versenytörvény lelkes méltatása mel­lett sem helyezkedik arra az álláspontra, hogy jól megalkotott és alkalmazott ver­senytörvény hivatva volna az egyes jog­­tárgyakat külön szabályozó iparjogvé­delmi törvényeket feleslegessé tenni. Lapunk terjedelme nem enged hosszas, beható ismertetést és így végezetül még csak azt kívánom kiemelni, ami nincsen a könyvben. Nincsen benne sem nyíltan, sem burkoltan olyan tendencia, amely bár­milyen jelszó alatt az üzleti tisztességtől való legcsekélyebb eltérésnek egérutat hagyna, nincsen benne álokoskodás, rabu­­lisZitika. Az is jó, ami van benne, az talán — ha lehet — még jobb, ami nincs benne. Egy bizonyos, hogy az ipari jogvéde­lemmel lelkiismeretesen foglalkozók a jö­vőben Bányász könyvét aligha mellőz­hetik. Dr. Mayer Géza. GATTI MARIO mérnök MILANO-ban 85325. számú és Belső elegésö erőgép című magyar szabadalmának gyakorlatbevétele céljából hajlandó használati engedélyeket adni, esetleg ezen szabadalmát el is adja. Bővebb felvilágosítás nyerhető: Melier Ernő és Herman Ödön hites szabadalmi ügyvivőknél. Budapest, Vili., Üllői-űt 2. BAHLSEN HERMANN gyáros HANNOVER'ben 77241. számú és Eljárás skatulyacsomagotásoknak papírral való burkolására, ffelsza­­kftó berendezés képzése mellett című magyar szabadalmának gyakorlatbavétele céljá­ból hajlandó használati engedélyeket adni, esetleg szabadalmát teljesen el is adja. Bővebb felvilágosítás nyerhető: Meller Ernő és Herman Ödön hites szabadalmi ügyvivőknél. Budapest, Vili., Üllői-űt 2. BAHLSEN HERMANN gyáros nANNOVER-iien 79692. számú és Eljárás skatulyacsomagolásoknak papírral való burkolására, ffelsza­kító berendezés képzése mellett című magyar szabadalmának gyakorlatbavétele céljá­ból hajlandó használati engedélyeket adni, esetleg szabadalmát teljesen el is adja. Bővebb felvilágosítás nyerhető: Melier Ernő és Herman Ödön hites szabadalmi ügyvivőknél. Budapest, VliS., Üilöi-űt 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom