Központi Értesítő, 1895 (20. évfolyam, 1. félév)

1895-04-18 / 34. szám

- 608 ~ V. Pályázati hirdetmény. A kereskedelemügyi m. kir. ministeriumnál betöl­tendő két, VIII. fizetési osztályba tartozó iparfel ügyelői, esetleg X-ik fizetési osztályba tartozó segódiparfelügye­lői állásra, évi 1400, illetve 800 frt fizetéssel ós a tör­vényszerű lakpénzzel ezennel pályázat hirdettetik. Felhivatnak tehát mindazok, kik az emiitett állások valamelyikét elnyerni óhajtják, hogy életkorukat, egész­ségi állapotukat, magyar állampolgári minőségüket, az 1893. évi XXVIII. t. ez. 10. §-ának a) pontjában meg­határozott előképzettségüket, eddigi szolgálatukat ós ki­fogástalan előéletüket, nyelv- ós esetleges egyéb kü­lönös ismereteiket, valamint katonai kötelezettségi viszo­nyukat igazoló okmányaikkal felszerelt sajátkezüleg irt kérvényeiket — még pedig a közszolgálatban állók felet­tes hatóságuk utján — folyó 1895. évi április hó 30-áig bezárólag terjedő idő alatt ezen ministerium elnöki osz­tályába (Budapest, II. ker. Lánczhid-uteza) nyújtsák be. Az azontúl beérkező folyamodványok, mint elké­settek, figyelembe vétetni nem fognak. Budapest, 1895. óvi április hó 3-án. Kereskedelemügyi m. kir. minister. XI. V à s á r o k. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. ó. 27476. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Szepes vár­megye területéhez tartozó Szepesváralja községben a £. é. márcz. hó 18-ára esett, de elmaradt országos állatvá­sár helyett, f. ó. április hó 22-én pótállatvásár tartassék. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. é. 26215. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Torontál -vármegye területéhez tartozó Gyertyámos községben a f. é. márcz. hó 31-ikére esett, de elmaradt országos vá­sár helyett f. ó. ápr. hó 21-én pótvásár tartassék. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. óvi 23365. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Szilágy vár­megye tcrülotéhez tartozó Zsibó községben az eddig évenként január 17—18-án tartott országos vásár ezen­túl állandóan deczember hó 17—18-án tartassék meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi 26723. sz. alatt kelt rende1 etóvel megengedte, hogy a Vas vár­megye területéhez tartozó Pinkafő községben a f. évi áp­rilis hó 24-ikére eső országos vásár ez évben kivételesen f. évi ápril. hó 25-én tartassék meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi 19741. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Máramaros vár­megye területéhez tartozó Ökörmező községben a f. óvi április 29—30-ára, jun. 26—27-óre ós szeptember 4—5-óre eső országos vásárok ez óvben kivételesen f. évi május 6—7-én, juliusl—2-án illetve szeptember 9—10-én tartas­sanak meg. XII. Közlemények a consulatusok jelentéseiből. Scutari-i főconsulatusunk jelentése szerint a sand­zsák állatállománya becslés szerint a következő : 80,000 db. szarvasmarha, 3.300,000 juh, 60-70,000 kecske, 5—600 ser­tés, 10,000 ló, 1500 szamár és öszvér és 4.000,000 drb házi szárnyas. A sandzsák 1894. óvi külforgalmának értéke arany forintokban a következő volt: behozatal 1,468,107 (1893-ban 1.404,225), kivitel 425,736 (1893-ban 372,299), átvi­tel 304,258 (1893-ban 341,398). Főbeviteli czikkei, me­lyek bennünket is érdekelhetnek, a következők : sör (ed­dig Dreher és Götz-féle sör), üveg és üvegáruk, viasz­gyertyák szertartási czélokra, szegek, papiros, szesz ós czukor. Több kiviteli czikkei mosott gyapjú, kukoricza, summach, kecske-, gödölye-, juh- és báránybőrök. S z u li n a i consalatusunk jelentése szerint az 1894. évben a Duna szulinai torkolatán át bejött Oroszország­ból 159,094 láda és 227,415 q. ásványolaj moly az előző évi 101,019 láda és 50369 q-val szemben 58,075 láda ós 177,046 q többletet mutat. Hasonlóképen bejött Nagybritanniából ugyanakkor 294,291 tonna kőszén stb. A Szulina torkolatán át kiment 1894-ben 23,314 983 q. gabona 1893-ban pedig 29.621.608 q. s igy az elsőben 6.306,625 q-val kevesebb. A Szuli­nába bevitt magyarországi nyerstósztanemü 1893-ról 1894-re 43 q-ról 220 q-ra emelkedett. Marseillei főconsulatusunk jelentése szerint a kikötő összforgalma volt az 1894. óvben 46.664,330 q, az 1893. óvben pedig 42.466,572 q, igy az elsőben 4.197,758 q-val több. — A behozatal volt az 1894. évben 29.224,530 q, az 1893. óvben pedig 26.643,240 q, az első­ben tehát 2.581,290 q-val több ; a kivitel volt ugyanakkor 17.439,800 q, illetve 15.823,332 s igy több 1.616,468 q-val. Mennyiség tekintetében a kikötő főbehozatali czik­kei gabonanemüek, kőszén, olajos magvak, földi mogyoró olajkészitésre, épület- s egyéb fa, bor ós likőr, valamint czukor, melyek bevitele mind emelkedett az előző 1893. évi ugyanazon bevitellel szemben, csupán a bornál mu­tatkozik csekély kevesbblet. Kiviteli főbb czikkei — szintén mennyiség szerint — kőszén, bor ós alkohol, búzaliszt, tégla és cserép, földi­mogyoró, dara és árpakása, növényi olaj, tengeri só, stb., melyek közül különösen a bor ós szesz kivitele mutat nagyobb emelkedést, t. i. 344,473 q-ról 1893-ban, 1.013,188 q-ra az 1894. óvben. A marseillei kikötő forgalmát a monarchiával az utolsó két évben a következő számok mutatják : Behozatal a monarchiából. 1894-ben 1893-ban Alcohol, pálinka hl. 18,667 26,116 Épületfa ». q 138,270 93,630 Donga „ 102,194 77,043 Gyümölcsök és magvak .... „ 1,367 1,230 Árpa „ 2,550 6,349 Szárított főzelékfélék „ 10.098 6,897 Gyógyfüvek, levelek és virágok . „ 1,307 1.877 Ásványvíz „ 3,560 4,363 Olajpogácsa „ 11,163 2,602 Dohány levelekben „ 1,467 1,170 Takarmány „ 766 2,935 Búzaliszt „ 3,896 3,253 Kivitel a monarchiába. Dara q 3,035 2,576 Kávé „ 18,674 151,196 Okker 5,433 3,824 Cocusdió „ 4,177 1,918 Ricinus „ 6,868 5,304 Sesam „ 6,518 15,635 Bor és borszesz „ 447 414 Gyapjú 893 49 Gyökerek és gyógyfüvek „ 498 544 A párisi osztrák-magyar kereskedelmi kamara jelentése szerint az idénre alig van kilátás, hogy kevesebb terü­let fog czukorrépával beültettetni, miután sok növényre a hosszú tél folytán a vetés már elkésett, répamagvat pedig még május hó végéig lehet vetni. Felelős szerkesztő : SZÁSZ ROBERT, ministeri osztálytanácsos. Nyomatott Légrády testvéreknél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom