Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
November
November 22- • 'S V>4<r í- A. ' • .- Y- . *. : ' At.-s -V-• A fénysebesség első megmérője Mindenki saját tapasztalatából ismeri azt a tényt, hogy a hangnak időre van szüksége a terjedéshez. Hogyan terjed a fény? Végtelen nagy vagy véges sebességgel ? Már Galilei kigondolt egy kísérletet a fénysebesség mérésére, de nem jutott eredményre. Descartes a holdfogyatkozásokat akarta felhasználni a fénysebesség megmérésére: a Föld árnyéka ugyanis a számítottnál később esik a Hold egy kiválasztott pontjára, ha a fény véges sebességgel terjed. Ez a módszer sem volt alkalmazható sikerrel. Csillagászati úton elsőnek Olaf Römer (1644—1710) dán csillagász mérte meg a fény sebességét. Romért barátja, Picard francia csillagász hívta Párizsba, és ettől kezdve ott élt és dolgozott. Legjelentősebb munkássága éppen a fénysebesség mérésével kapcsolatos. Párizsban sokat foglalkozott Galileinek a Jupiter-holdakra vonatkozó tanulmányaival. Galilei kidolgozott egy módszert a hajók tengeri helymeghatározására: a Jupiter holdjainak fogyatkozási időpillanata ugyanis a földrajzi helyzettől függően változik a Föld felszínén. Ehhez azonban ismerni kell a Jupiter-holdak pontos keringési idejét, és ennek alapján előre kiszámolni a fogyatkozásaikat. Römer igen jelentős és az észlelési hibákon messze túlmenő eltéréseket tapasztalt a fogyatkozások kezdetének és végének időpontjaiban. Végül feltételezte, hogy a fény véges terjedési sebessége okozza az eltéréseket. Ha ugyanis a Föld a Jupitertől a legtávolabb jár a pályáján, akkor mintegy 300 miihó km-rel — a földpálya átmérőjével — távolabb van a Jupitertől, mint kb. fél év múlva. A fogyatkozások időpontjaiban nagyobb Jupiter-távolság esetén mindig késést állapított meg Römer. Ezeknek a késéseknek időtartamából és az ismert távolságokból a fénysebességre a hangsebességnek kb. 9 000-szerese adódott — valóságoshoz közeli érték. Römer 1675. november 22-én tette közzé a Francia Akadémiában fő vizsgálatai eredményét. P. T. A.
