Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
II. Gazdasági élet
3. A VÁROS HÁZTARTÁSA A város vagyontárgyai között legfontosabb a földbirtok volt. Városaink, különösen a síkvidéki városok, tekintélyes ingatlan vagyon: szántó, rét, erdő, telek, kaszálók, kert, major, szőlő, gyümölcsös felett rendelkeztek. Ingatlanvagyonúkat örökléssel, vásárlással, jobbágyfalvak szerzésével igyekeztek gyarapítani. Kassa már a XV. században 24 jobbágyfalu birtokosa volt. Sopronnak 8 jobbágyfaluja volt. A kisebb városokhoz is olykor 4...5 jobbágyfalu tartozott. Az alföldi városok a török hódoltság alatt jutottak nagy határokhoz és a legújabb időkig több százezer katasztrális hold földbirtok tulajdonosai voltak. Egyes városok az örökváltság során szereztek tekintélyes ingatlanbirtokot. A Nagykunság városai: Karcag, Túrkeve, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunszentmárton a viszszaváltás alkalmával növelték határukat. A középkorban a városgazdaságok a kereskedelmi tevékenységre lényeges befolyást nem gyakoroltak. így a városok szerepe mindinkább csak a régi vásári intézményeik megtartására szorítkozott. A XVIII. században a vámszabályzatok (1754), 1772, 1784, és 1788) megszabták a külkereskedelem irányát. Fejlett ipar hiányában az ország nyerstermények eladására szorult, de e téren is korlátozva volt. Az állatkivitel mindinkább az örökös tartományok felé terelődik. Forgalmából a nyugati határon fekvő városok: Besztercebánya, Szene, Pozsony, Győr, Magyaróvár, Sopron, Kőszeg, Ikervár, Légrád, Szentgotthárd jutnak jövedelemhez. Erre terelődik a gabonakivitel is. A borkivitel hanyatlik, aminek egyik oka az udvar gazdaságpolitikája és a bor hamisítása. Amint láttuk, az osztrák bort is vámokkal védték a magyar bor versenye ellen. A magyar bor szállítását megnehezítette az a rendelkezés, hogy a magyar borral együtt ugyanannyi osztrák bort is kellett kivinni. Lengyelország felosztása után az odairányuló borkereskedelem is csaknem teljesen megszűnt. A földbirtokhoz járultak a város bányái és épületei. Az épületek közt szerepelnek a saját tulajdonát képező középületeken kívül a város vendégfogadója, malmai, pálinkaháza, a kereskedőknek bérbeadott üzletházak, bérházak stb. Egyes városoknak más törvényhatóságok területén is voltak birtokai. A város magának tartotta fenn az állandó, biztos jövedelmet hajtó épületek építését. Ilyenek voltak: a fogadó, serfőzőház, téglaépítő stb. Tekintélyes értéket képvisel a város állatállománya is: gulyája, ménese, igásállatai. Mindezt kiegészítették a többi ingóságok, felszerelési tárgyak és a város készpénze. A szabad királyi város és bányaváros szabadsága fejében honvédelmi kötelezettséggel és adóval tartozott a királyi kincstárnak, a királynak. A város honvédelmi kötelezettségét a kiváltságlevelek pontosan körülírják, megszabván benne a kiállítandó katonák számát és minőségét. A honvédelmi kötelezettség alól általában nincs felmentés, csak különös indokok alapján, így pl. nehéz várszolgálat teljesítése esetén. A tatárjárás utáni védelmi berendezkedés során fontos szerep jut a városi polgárságnak a várépítésben és a vár védelmében. A városi privilégiumok előírják, hogy a város fallal vegye körül magát. Az 1405. évi törvény pedig ezt általános kötelezettséggé teszi. A vár fenntartásán kívül tartoztak a városok bizonyos számú fegyveres katonát kiállítani. A vár, illetve a város védelmét a céhszervezet segítségével is igyekeztek biztosítani. A kiváltságlevelek és jogkönyvek pl. a Budai Jogkönyv, hangsúlyozzák, hogy a városvédelem a polgárság kötelessége. A céh tagjai katonai kiképzést is kapnak. A városok gyakorlótereket
