Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)
IV. fejezet. Műszaki fejlődés a XVIII. századi Magyarországon
veteket magyar nyelven írta.) Milecz Imre, aki szintén Mikoviny-tanítvány volt, 1760 körül Pozsony környékén, majd Sáros megyében dolgozott. (Kosáry 1980. 185.) Mária Terézia uralkodása alatt a Selmecbányái iskolában számos nagyszabású fejlesztés folyt. Mária Terézia rendeletére 1763-ban megkezdődött Selmecbányán az ott már 1735 óta fennállott bányatisztképző iskola akadémiává fejlesztése. A magasabb szintű iskola kiépítése a kohászati kémiai és ásványtani tanszék megnyitásával indult. A tudományos rangú létesítmény első professzora (és egyben bányatanácsosa) Jacquin lett. Két évvel később létrehoztak egy tanszéket a mennyiségtan számára is. Bár a hivatalos akadémiai rangra emelés és avatás csak 1770-ben zajlott le, kétségtelen, hogy a céltudatos fejlesztő munkát 1763-tól, az első tanszék megalapításától kell számítani. A tudomány- és technikatörténeti munkák legtöbbje az 1763-as évet jelöli meg fontos határkőnek. A XVIII. század végén a kísérleti módszerek elsajátítása végett nagyon sok külföldi szakember is felkereste az intézményt. Nikolaus Jacquin mellett Müller Ferenc (a tellur felfedezője) és Ruprecht Antal neve fémjelzik az akadémia tudományos életét, de rajtuk kívül is még számos tudós neve említést érdemelne. Selmecbánya az első tanszék megalapítását követően néhány évtized alatt a bányamérnöki és kohómérnöki tevékenység egyik világhírű központjává emelkedett. Jellemző a Selmecbányái bányászati és kohászati műszaki oktatás akkori világszínvonalára, hogy mintául szolgált az itteni iskola többek között a franciák számára is. A Francia Konventben 1 794-ben terjesztette elő Fourcroy (furkroá) a Közjóléti Bizottság javaslatát, amely az Ecole des travaux publiques, a későbbi Ecole polytechnique megalapítását tartalmazta. A javaslat szerint a „példakép" a Selmeci Bányászati Akadémia volt, nagyrészt azért, mert Selmecbányán a fizikát és a kémiát nemcsak elméletben, hanem laboratóriumi gyakorlatok formájában is tanították. (Az alig több mint egy évszázada még török igát nyögő magyar kultúrának nem sok olyan területe volt, amely elismerten mintát szolgáltatott a valamivel békésebben fejlődött Nyugat-Európa számára!) Martos Ferenc kutatásai szerint Fourcroy javaslata az alábbiak szerint hangzott el: „A fizikát és a kémiát Franciaországban eddig csak elméletben oktatták. A selmeci bányászati iskola Magyarországon szembeszökő példáját adja annak, hogy mennyire hasznos, ha a hallgatók maguk is gyakorolják azokat a műveleteket, amelyek a hasznos tudományok alapjául szolgálnak. Ott laboratóriumokat nyitottak, fölszerelték azokat a szükséges anyagokkal és eszközökkel, hogy a hallgatók meg tudják ismételni a kísérleteket, ily módon saját szemükkel láthassák mindazokat a jelenségeket... A teljes szöveg a Moniteur Universel 1974. szeptember 29-i számában olvasható." (Martos 1989. 587.) Az említett „mintául vételnek" természetesen megvoltak a maga előzményei. A XVIII. században Montesquieu (monteszkjő) is bejárta a híres magyar bányavárosokat, Besztercebányát, Körmöcbányát, Selmecbányát, Újbányát. A selmeci professzor, Delius, 1773-ban megjelent bányaműveléstanát (Anleitung zu der Bergbaukunst) 1 778-ban Párizsban is kiadták francia fordításban. Hassenfratz, a párizsi bányászati főiskola professzora szintén jól is149
