Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Második könyv - II. rész. Függelék, beszélgetés az olvasóval
A Hont-Pázmány kérdés regeszerűségét feloldja, és még fokozottabban megvilágítja Györffy György „István király és műve” című munkájában. Ezek szerint röviden, a történelmi tények alapján a lényeget összefoglalva, több szempontból is érdekes képet kapunk. Géza fejedelmünk korában bejött nyugati lovagok svábok (alemannok) és nem bajorok voltak. Ezzel megdől az a tetszetős elmélet, hogy esetleg Észak-Ausztriában, Dél-Bajorországban visszamaradt avar ivadékok lettek volna.! Igaz, hogy Gizellával jöttek be bajorok is, de ezek többsége,mikor Gizella királyné menekülni volt kénytelen (1038-1046), vele együtt visszatértek Bajoroszágba. Tehát többségben csak sváb lovagok maradtak az országban, mivel ,,magyarokkal összeházasodva nemességet es földet nyertek". Ezek a sváb lovagok szervezték meg és képezték a fejedelem majd később a király „fegyveres kíséretét”, a testőrségét. A „fegyveres kíséret” új fogalom történelmünkben. Györffy ugyanis kimutatja, hogy a középkorban mai értelemben vett nemzeti államról nem beszélhetünk Európában. A fegyveres erő szabta meg az uralkodói jogkör és az ország határait. Az országon belül is az erőviszonyokat az határozta meg, hogy valaki milyen nagy fegyveres erőt képviselt. Ettől függött rangja és befolyása. A legnagyobb „fegyveres kísérete” az uralkodónak volt. A fegyveres kíséret nagy része zsoldosokból állt, akik valamilyen formában juttatásban részesültek. Szent István serege többek között normann-varég és német vitézekből állt. Háború esetén ehhez a királyi seregmaghoz csatlakoztak az előkelők a maguk kisebb magán hadseregével. (A bandérium legősibb formája.) A hadsereg többi része a várak és vármegyék által küldött katonaságból, valamint az önkéntes kisnemességből állt. Hont és Pázmány a király fegyveres kíséretéhez tartozott, és az utóbbi volt a parancsnoka. A legújabb kutatások szerint Szent Istvánt nem a Garam folyó mellett ütötték lovaggá. Ez a régi és érthetetlen tévhit szöveg és helynév helytelen értelmezéséből származott. A királyt ugyanis Esztergomban, mint a Koppány ellen induló sereg vezére, karddal felövezték. (A vezér megválasztása háború esetén szertartások között zajlott le. A vezérséggel kapcsolatban szó esik Vecelin sváb vendégről is, de ez nem tartozik tárgyunkhoz.) „A krónika . . . elbeszélése nyomán GRAN-nál jelöli meg a gyülekező helyet, s ez torzult a későbbi krónikások tollán Garam folyúvá, holott valójában itt Esztergom német nevéről van szó." (Györffy ) A Hont-Pázmányok birtokai nagyságban vetekedtek a honfoglaló törzsfők szállásterületeivel. Géza alatt teljesen magyar mintára rendezkedtek be, illetőleg valószínű, hogy már így berendezett birtokokat kaptak. Erre mutatnak a Pázmány szálláspárok. (Ősi terelő a nagyállattartás feltétele.) Nagy birtokaik több megye területére terjedtek ki. Birtokaik voltak a Dunántúlon, Bihar, Szabolcs, Esztergom, Nyitra és Szatmár megyékben. Ezekhez a nagybirtokokhoz még kaptak és szereztek újabb birtokokat is. Szent István Hont fiának, Bénynek Esztergom megyében adott újabb birtokot, és mint láttuk,IV. Béla a szentgyörgyi és bazini ágat látta el bőkezűen. A Pázmányoknak ezen kívül a tisztségeikkel járó hatalmuk és befolyásuk is igen nagy volt. Mint a fegyveres kíséret, a királyi testőrség parancsnoka a király közvetlen környezetéhez tartoztak, mint ispánok sőt duxok, országrészeket kormányoztak (Dukátus). Nagy birtokokat kaptak más bevándorolt lovagok is, de messze nem olyan mértékben mint a Hont-Pázmányok. Vitézség, hűség, becsület szokásos jutalmazásán túl nincs-e más reális háttere Géza és István nagyméretű adakozásának? - kérdezhetjük -, válasz helyett csak találgatásokra szorítkozhatunk. 370
