Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
VII. Az objektív látásmódja
dr. Posewitz Tivadar, dr. Schafarzik Ferenc, geológusok a dognácskai útszéli forrásról, Máramaros-megyéből mutattak be képeket, míg az utóbbi A mehádiai „Kulcs" liasz quarzit padjait, vízesést Mehádia mellett, a topleci rozséból épített halfogót, Mehádia és Sturjucz porfirt szikláját, a Mehádia mellett található római várromot fényképezte le. [13] A beküldött képanyag mind minőség, mind mennyiség tekintetében meghaladta a vártat. A kiállítás sikere további ösztönzést adott a magyar tájfényképező gárdának. Hivatásos és műkedvelő fényképész azonban egyaránt idegenkedett nálunk a külföldön oly népszerű, holdfényes, téli, hófödte tájak fényképezésétől. Gróf Hardenberg Aladár azonban rendszeresen „űzte" a fényképezés e nemét, még pedig igen szép eredménnyel. Képeit a bécsi Photographische Korrespondenz is közölte, s a császárváros fényképészeti Egyletének bírálóbizottsága külön méltatta e téren szerzett érdemeit. Télen, hóvilágítás és holdtölte alkalmával, másfél órás expozícióval készültek képei. A kettős megvilágításban egyenletes, tiszta felvételeket kapott, amelyeket leggyakrabban zöld fehérnye papírra másolva állított ki. A szegedi Keglovich Emil az ezredéves kiállításon hasonló „holdvilágította" képével tűnt ki. A hivatásosoktól elkülönített műkedvelők ez alkalommal korántsem részesültek olyan kedvező bánásmódban, mint az ún. kenyér-photographok. A háziipar pavilonjának első emeletén, 12 négyzetméter nagyságú, kedvezőtlen megvilágítású helyiségben, szűk folyosón „talált mindaz helyet, a mit a magyar műkedvelő fotográfusok - mintegy húszán - kiállítottak". Pattantyús Ábrahám a Kárpátokból - Vrátna völgyrészlet -, Krompacher Ernő a Magas Tátrából mutatott be képeket. A témaválasztás „tágabb szabadsága, a vevő közönség ízlésétől való függetlenség [...] a műkedvelő fényképeknek" változatos jelleget adtak, s ezért ezeknek technikai fogyatékosságát is elnézték. Igaz, hogy ezek a képek nem tudtak versenyre kelni az olyan hivatásos fényképész, mint Váncza Emma nagyszerűen kivitelezett, négy különböző, egyenként 2,5 m hosszú és fél méter magas panorámafelvételeivel, amelyekről Diós-Győr-hámori részletek tárultak a néző szeme elé. Egy-egy kép 5-6 részfelvételből állott, amelyeket olyan ügyesen illesztett össze a miskolci fotográfusnő, hogy még a szakembereket is - azt hívén, hogy „az egész egy" - megtévesztette. A tájképek népszerűségére jellemző, hogy a bukaresti látogatásra utazó I. Ferenc József Kossak József 21 képből álló, Herkulesfiirdői albumát vitte ajándékba I. Károly román Királynak. [14] Művészi ízlés és tudományos igény egyaránt munkált a fényképezőben, midőn Halaváts Gyula a deliblati homokbuckákat, Cholnoky Jenő (1870-1950) az itt keletkezett szélbarázdákat, fuldzs-ot és fodrozatot, Pálffy Mór a fogarasi várat, Nagy Kálmán a Túr-patak malmát; Lóczy Lajos a Duna-völgyét Visegrád és Nagymaros között, a ciszterciták parkját Zircen, a bamagi tavat a Márga-hegyen, a Gömbös elváláséi bazalt dijk-et Lukarecen; Papp Károly a dolomit kőfejtőt a veszprém-füredi országúton; Derzsi K. Ferenc, szentesi tanár A homoródalmási barlang bejáratát lefényképezte. [15] A kilencvenes évek közepén széles körben elterjedő új előhívók - Amidol, Metol, amelyeket különösen brómezüst-zselatin papírra másolt tájképek hívásához ajánlottak - kiváltképp a táj fény képezők körében váltak mind keresettebbé. Az utóbbinak különösen azt a jó tulajdonságát méltányolták, hogy olyan részletekben gazdag 245
