Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Fémbányászat és kohászat - Fémkohászat
276 és fia és Pozdech József utóda Thury János és fia minden tekintetben sikerült nagyszabású csinos kiállítását. A gépészeti csarnokban Miklóssy József pelsőczi gyáros, a bányászati és kohászati csarnokban pedig a kabola-pajánai és a kudzsiri gyár mutatta be készítményeit. Különösen feltűntek a Pozdech-féle ezég kisebb és nagyobb (644 kg-ig nehéz) satui. Örvendetes tényként jegyezhetjük föl, hogy a régi rendszerű kovácsolt satuk mellett már a párhuzamos satukat is gyártják. Ilyeneket mutatott be a budapesti Rausch Pál fia és a brassói Schiel testvérek ezég a gépcsarnokban. Az üllő-gyártással különösen aczélöntő műhelyeink, jelesen a szab. cs. és kir. államvasut-társaság resiczai telepe, a m. kir. kincstár diósgyőri vases aczélgyára és részben a Ganz és Társa ezég budapesti vaggongyára foglalkoznak : ezekhez sorakozik a Csáky László-féle prakfalvi vasgyár, hol az üllőket Aradi J. gyárigazgató találmánya szerint szürke nyersvasból és aczélból öntik olyformán, hogy az üllő talpa öntöttvas, munkalapja pedig aczél. Kovácsolt üllőket Sulkó Sándor állított ki. Az üllőkkel rokon egyengető lapokat Lenhardt és Guhrauer, valamint a Rausch Pál fia ezégnek kiállításában (gépcsarnok) láttunk. A kovács és tábori tűzhelyek és a kovácsfuvók gyártásával speczialitás- ként foglalkoznak Juristes Márton, Pozdech József utóda Thury János és fia és Sulkó Sándor budapesti szerkovácsok. Összevetve a szeráruk gyártásával foglalkozó kiállítók számát az 1891-iki népszámláláskor kimutatott vállalatok számával, vagyis 56-tal, azt látjuk, hogy ezeknek nem egészen 1/i-a (22/s6 = 1/z’5-ed) jelent meg a kiállításon, s mivel az, a ki megjelent, a szerárugyárosok legjava közé tartozik, elmondhatjuk, hogy a szeráruk és az ezekkel rokon durvább szerszámok dolgában iparunk elég jól volt képviselve, azonban még sok a tennivaló, mert az ország szükségletét a felsorolt hámorok, szerszám- és szeráru-gyárak korántsem elégítik ki. Sokkal rosszabbul állunk a finomabb szerszámokkal, mert a kivitel a behozatalt 1895-ben (1,122.800 — 70.180 =) 1,052.620 forinttal haladta túl s eltekintve a reszelőgyártástól, az ezredéves országos kiállításon sem láttunk a javulás biztos zálogának tekinthető jelenségeket. Reszelőket összesen tiz iparos mutatott be, kik közül gyárosszámba mennek a budapesti Gaál István és társa (VIII. B. csoport), a nagyszombati Krapf János, a dobsinai Palczmann Soma (IX. csoport), a budapesti Roessemann és Kühnemann (IX. csoport) és a fehértemplomi Ullmann Antal (VIII/B. csoport), kik a reszelőket nemcsak felvágják, hanem kovácsolják is, mig a soproni Griess János, a nagybecskereki Pyrovszky Gyula, a debreczeni Simaicsek Ferencz, a szegedi Szaller Alajos (mind a VIII/B. csoportban) és a beszterczebányai Trnka Pál tulajdonképpen csak reszelő vágók. Meg kell azonban említenünk azt, hogy sok gép- és vasgyár saját szükségleteinek fedezésére szintén tart reszelővágó és edző műhelyeket, de készitményeiket a kiállításon nem mutatták be. Noha reszelőgyártásunk túl van már gyermekévein, azt oly mértékben még sem kultiválják, hogy a hazai gyárak a hazai szükségletet örvendetesnek jelezhető mértékben kielégíthetnék. Ennek két fontos okát tudjuk. Az első a fogyasztóban van, kik megszokták azt, hogy reszelőszükségletüket a szomszéd Ausztriából vagy külföldről
