Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

század közepe táján nagyobb mértékben kezdték ültetni a magvaváló besztercei szilvát. Ez a penyigeinél alkalmasabb volt lekvárfözésre és aszalásra is. Főképpen a házi kertekben megjelent a vörösszilva és a ringló is. Ma már a penyigei szilva csupán a matolcsi Godolya- és a panyolai Zsaró-kertben alkot összefüggő erdőséget, máshol leginkább a házi kertek végében, a szérüsökön, a széna- és szalmakazlak körül, árokpartokon és mezsgyéken lehet látni nagyobb tömegben. De még 1935-ben is kétharmad részét tette a szilvafaállománynak. Ma már a besztercei és a vörösszilva jelentős exportcikke ennek a tájnak. Az ősi szilváskertek sorsát azonban nem a jobb fajta szilvák meghonosodása, hanem a szabályosan, korszerű kertkultúrás gonddal ültetett nemes almafajták telepítése és térhódítása pecsételte meg. Az élő szemtanúk emlékezete szerint a Szamos mentén már az első világháború előtt volt néhány nagyobb úribirtokos - Csengerben Szuhányi Ferenc és Képessy László, Cégénydányádon KöleseiKende és a távolabbi Jánkon Hadik-Barkóczy -, akik a ma is elterjedt nemes almafajtákat telepíteni kezdték. E telepítések a régi kertekben történtek, a rendezetlenül álló, kivénült fák helyére szabályos sor- és tőtávolságra ültették a fiatal csemetéket. E nemes almafákat már rendszeresen metszették, de egyéb gondozást még ők sem kaptak. A szabályosan telepített gyümölcsösök gondozása már több munkáskezet kötött le, a ma élő öreg gyümölcskertész-nemzedék fiatal korában jobbára napszámosként itt szerezte meg az első gyakorlati ismereteit. A középbirtokosok kezdeményező példáját az első világháború után, az 1920-as évek elején néhány csengeri kereskedő kezdte követni, és utánuk majdnem minden faluban akadt egy-két vállalkozó kedvű bérlő, bátor kis- és törpegazda. Az úttörők közül különösen megemlítendő Csengerben D. Osváth Sándor és Ecsedi Antal, Szamosbecsben Gál Menyhért, Angyaloson Fekete Sándor és Szamostatárfalván Erdei Zoltán. Az úttörőknek nem volt könnyű dolguk: sok csúfolódás érte őket. Például Gál Menyhértet a falubeli pap szószékről nevezte bolondnak. A ma is élő öreget a szomszéd falvakban évekig Jonatán bácsinak gúnyolták. De hamarosan véget ért a csúfolódás, 1929 után, mihelyt bekövetkezett az agrárválság. Ez némította el a rossznyelvűeket. Az első telepítések ekkor már termőre fordultak, és az akkori árak mellett egy hold almás termése 15 hold föld búza termésének árával ért fel. Akkor indult meg az almatelepítésben az igazi roham. A lankákon egymás után irtották ki a szilvafákat, és helyükbe nemes almaoltványokat ültettek. 1932-33 óta a Földművelésügyi Minisztérium a gazdáknak, akik kötelezettséget vállaltak arra, hogy az előírt módon ültetik és gondozzák az ültetvényeket, tíz évi törlesztésre adta az oltványokat. Egyúttal megalakult a Gyümölcstermesztők Egyesülete is a szakszerű felügyelet biztosítására. Az egyesület főkertészként szerződtette a ma is működő Nagy Sándort. O egy évtized alatt - téli tanfolyamokon - az almatermesztők százait avatta be a szakszerű ültetés, metszés, koronaalakítás és a kártevők elleni védekezés mesterfogásaiba. Az ő