Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE
párhuzamosan futó utcákat keresztutcák szakították meg, a szalagtelkek az utcák vonalára merőlegesen helyezkedtek el. A telkeken állott a lakóház a gazdasági épületekkel. A Tisza mentén Tiszanagyfalutól egészen Polgárig sorakozó falvakban a házak a falu közepén apró, szük telkeken szorongtak; ezt a belső magot a szélesen terjengő telkek öve vette körül, amelyek kusza, kanyargós, sokszor zugokban végződő utcái mentén látszólag rend nélkül helyezkedtek el a lakóházak. Ez a településtípus a kétbeltelkesnek nevezett, ólas-kertes forma; a múlt század közepéig minden tulajdonosnak két telke volt, egyiken állott a lakóház egyedül, míg a külső telken volt az ól, a körülötte levő szérüs és takarmányos kerttel. Itt tartották a jószágot, ide hordták a termést és takarmányt. Tiszalök, Tiszadada, Tiszadob és a mai Tiszavasvári szentmihályi részén nemcsak a térképen lehet ezt a kettős telekrendszert felismerni, de az egészen öregek emlékeznek arra is, hogy az ólas kertekben a rokoni osztozkodás révén hogyan és mikor keletkeztek a lakóházak. A harmadik települési típust az 1754-1757 között újratelepített Nyíregyháza határán találjuk, az Alföldön egyedülálló bokortanyás települési rendszerben. A betelepülő tirpákok (szlovák eredetű telepesek) a belvárosi lakóházuk mellett a határban rokoni társulás révén 30-35 határrészt szakítottak ki maguknak, és az alföldi magyarságnál az időben általános gazdálkodáshoz igazodva, a kiszakított határrészeken szállásokat építettek, ahol nyáron a mezőgazdasági munkát végzők számára ideiglenes épületeket emeltek. A takarmány értékesítésére télen e szállásokat állatteleltető helyeknek használták. A magyarságtól eltérően a szlovák telepesek rokoni csoportjai a szállásokat a közös használatú föld középpontjában csoportosan építették, egy-egy csoportos szállást bokornak neveztek, a bokor a nemzetség vagy a csoport legtekintélyesebb gazdája nevéről nevezte magát. (Tresztyánszky, később magyarul Nádasbokor, Sulyán-bokor stb.) Az állatteleltető szállások a XIX. század első felétől fogva fokozatosan állandóan lakott tanyává alakultak át. Szabolcs és Szatmár megyében az alföldi magyarságnál megszokott magános tanyák, amelyek a dülőutak mentén sorakoznak - nem alakultak ki. Az uradalmi majorok nem tartoztak a paraszti lakóépítkezés alakkörébe. A parasztság lakóháza - akár zárt (falusi) településen, akár szórvány (tanyai) rendszerben épült - a szántóföldi résztől térben elkülönült telken állott, a telket az épületek rendje és a használat két részre tagolta, az udvarra, ahol a lakóház és egyéb gazdasági célú épület volt, és a kertre, ahol a takarmányt tartották, a csűrt és pajtát építették, és ahol egy-két gyümölcsfa is nőtt, ahol nyáron káposztát, zöldséget termesztettek. Szatmárban és Beregben, a csűrös építkezés területén ezt a részt a csűr pusztájának nevezték, itt nyomtatták vagy csépelték a gabonát, itt volt a szérű.
