Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)

Levelek - 1712. január 31. - 1712. október 25

munkácsi búzába.2 Adig csak hallgassunk! Én, mentül többet ad, felveszem mindazáltal így, ha hirtelen rá nem szorít oly conditióval.

Az is akadályos, hogy soha ily ócsó munkást nem értem, mint most. Azt mondják, a rost a Nyíren tizenketődén aratják, sőt oly hellyüt 14-dén is. Keveseb jut a szegíny sváboknak. Egész szándékom az, csak érkeznének idején, hogy magam is munkát szereznék nekik, én pedig mind véllek vitetem végbe, ha idejébe jűnek. Ez a prófontmester is elijesztet volt, micsoda rest, csalárd nemzet a sváb mind magok közt, s urát meg szokta csalni. Maga is volt egy grófnak tisztje, 14 falu lévén, ollyan jövevényből álló, keze alat, de igen okos tisztnek kel köztök lenni, aki a munkára, a föld módja szerint szoktassa, s úgy lehet elé menni, máskínt sok baj véllek. Igen ajánlja magát, örömest szolgál. Az új kertészemet is a citromfák iránt tanítja, s az szégyenli, de bizony látszik, hogy ez jól beszél. Valamit, Szívem, azért véllek elkövethetek - legjobban csak Ötvös Uram segítsen, máskínt nem is viszük végbe -, el nem mulatom. Igen akarom, hogy lejöt, s ha nem forgódik, bizony elő nem mehetek semmibe, csak a mindennapi szekerezést sem tehetem.

Másik ijedésem az vala, akin most is felette búsulok, hogy mégis halad Kegyelmed odalétele felette való kárával, s kivált, ha a közönséges jónak3 sem lesz már továb folyamotja, annál nehezeb. De ha abban mégis reménség lehetne, s az egész magyar már együt lenne, nem bujdosnék széllyel, igen jó volna, amint hírlelődik. Az egy reménségem, a pestis, hogy Pest táján elkezdődöt, amint Erdélybe is, talán rövidíti a gyűlést, kivált Posonba is egy vagy kettő hirtelen meghalna, elszaladna Kegyelmetek haza.

Már azon is gondolkodtam, Klárát a Fiamra tudom, magam elszököm közülök az Anyámhoz s Kegyelmed, Édes Szívem sokat késik, ki tudja, ha el sem követem. Mert ha pokolba csak így kén is élni örökkön örökké, mint én most bajoskodom, mégis el igyekezném kerülni minden tehetségemmel. Mert nem álhatom meg, hogy a jövendőn is ne búsuljak, mind az adósságbul hogy feslünk ki, s mivel élün[k] magunk is, az sok cseléd fizetése honnét telik ki. Most is már sok fogyatkozással vagyok, kőcsön sem találván. Az Aszonywűk is újonnan ezer forintját még elköltöttem. Néha ugyan mind elfelejtem, de néha éjei sem álhatóm, kit magam is bánok.

Ugocsán bárcsak vágókot vehetnék, hamarjába a sváboknak mészárszékre adnám, de én még leveleket sem veszem, már nem tudok véllek mit tenni. Az szilágyi borokot új fejébe is akartam már osztani, de reménlem, a svábok közt pínzen is elkel. Istennek hála, a szőlők mindenüt szépen mutatja magát[!], melyre nézve választva vehetni Margita táján 15 máriáson öreg csebrit.

Legnagyob gyönyörűségem, hogy már nem kínyeskedhetnek a régi németek, mert lesz más hellyekbe, bizony én is rendet szabok nekik. S igen jó lesz minden mesterségre űbelőllök állítani inakat. A régi drágásokba el is bocsátók

101