Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 46. (Nyíregyháza, 2015)
Háborús naplóm
Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései Még akkor éjjel kapom a parancsot, hogy két, egymástól 10-15 méterre lévő stel- lungrész [állásrész] között építsek, illetve ásassak összekötő árkot. Nyolc emberemmel a fagyos földben semmire sem haladunk. Jelentem a dolgot Borotvás zászlósnak, szakaszparancsnokomnak. Azt hiszem, tisztjeink is éppen úgy ki voltak merülve, mint mi, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy Borotvás ilyen választ adott:- Fiam! Parancs nem teljesítés miatt reggel kiköttetlek a Schwamlinie [rajvonal] elébe és majd rajtad mutathatják be tudományukat a szibériai vadászok! Mi is lettünk később tisztek, de mi sohasem voltunk ily komiszak az önkéntesekhez, igaz, hogy mi nem utáltuk őket, mint ezt akkor a Kárpátokban ismert tartalékos tisztjeink tették. De hát ezzel a gorombasággal sem lett segítve rajtunk. A kis kézi ásókkal és csákányokkal, bár magam is egész éjjel dolgoztam - nem annyira a fenyegetéstől megijedve, mint inkább a hideg miatt - reggelre mindössze 25-30 cm mélyre tudtunk csak hatolni. Másnap és harmadnap pionierjaink csinálták meg az árkot megfelelőbb szerszámaikkal. Másnap és a következő napokon rettenetes idő szakadt ránk. Fagyos, dermesztő északi szél hóeséssel, illetve hófúvással. Rettenetes kínokat álltunk ki a még sem fedéllel, sem más melegedő helyekkel el nem látott új állásokban. Egyes helyeken voltak ugyan kis padkák kivágva a földből, de arra leülni, pláne azon elaludni istenkísértés volt. Még az első éjszakát és a következő napot csak kibírtuk, de már a kilencedikére virradó éjszakán nem bírtam tovább. Beburkolóztam pokrócomba, s leültem a már másfél méter mély árok alján levő padkára úgy, hogy egy traverz27 szögletében a széltől is nagyjában védve voltam. Gyönyör volt az alvás! Hideget nem éreztem és mélyen aludva pihentem. Reggel Müller kapitány szalad végig az állásokon. Egyik helyen megáll, botjával ráüt egy hótömegre, s az ő jellegzetes magyar kiejtésével kiabál:- Esz á hótömeg mek topjátok ki rekten! Akkor nézett nagyot, mikor a hótömeg megmozdult. Az ütésektől felébredve ki akartam bújni, de a pokróc egy jégdarabbá fagyott köröttem, s nem tudtam. A bakák bontottak ki. Összefagyott kezekkel és lábakkal kerültem elő. Oly édes volt az álom, s oly keserű az ébredés. Sokszor gondoltam rá később is, vajon nem lett volna jobb ott szépen csendben örökre elaludni? Müller persze összeszidott:- Milyen polont, ostoba, számár egy ilyen enkentes, aki ákárjá tiszt lenni és pákának is puta! 27 Kereszttartó gerenda, oszlop. 28
