Család a háborúban. A Margócsy család emlékei az 1944-45-ös évekből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 44. (Nyíregyháza, 2014)
Margócsy József szépirodalmi kísérletei - Sziget
érezte magában ennek könnyedségét: hányszor átvitte őt ez nehézségeken is. Ha volt valami feladata, amelyet végre kellett hajtania, akkor nem félt, akkor világosan tudott intézkedni, cselekedni, kapcsolni a legnagyobb nehézségek között is. Lajos a Radetzky laktanyából egyenesen Piliscsabára került, ahol egy esztendeig rohamutász kiképzésben részesült. Majd a következő évben átszervezték századát önálló zászlóaljjá, és vegyi harcos kiképzést kapott egy esetleges gázháborúra (azt már csak mellékesen jegyezhetjük meg, hogy az ugyanakkor vízi utász kiképzést kapott másik három századot az orosz frontokon erődharcra, erődrohamra használták fel, jóllehet volt külön erre kiképzett csapat is. S az is csak mellékes dolog, hogy nálunk még a háború végén is 50 literes hordók istentelenül nehéz taligákon való tologatásával fejlesztettek ködöt leplezési céllal - mivel az abesszin háborúból kiselejtezett anyagokat a gépekkel együtt ránk sózták az olasz „fegyvertestvérek"...) Miután 1944-ben a háború mindjobban szorult befelé, a gáz is időszerűtlen lett, s Lajos zászlóalját átképezték légvédelmi célokra. Ellátták őket megannyi tűzoltókocsival, kiképezték őket tűzoltásra, olajtüzek elhárítására por- és haboltással, kompresszor kezelésre, egyszerűbb kőművesmunkákra. így aztán bár a fegyvertől eltávolodtak, mégis közelebb kerültek a veszélyhez. Legtöbbször ugyanis megbombázott területekre kellett kiszállniuk; Szőnybe, Almásfüzitőre a nehezebb műszaki esetek megoldására: egy félig leszakadt erkély teljes lerobbantására, fel nem robbant bombák összeszedésére, a székesfehérvári Prohászka-templom kupolájának megmentésére. A Légóközpontból kapott közvetlen értesítésre már a bombázások idején kellett kivonulniuk a műszaki egységekkel. Lajos, akkor már segédtisztként, legtöbbször személygépkocsin vágtatott előre parancsnokával, vagy ha egyedül ment, akkor motor- kerékpáron. S ilyenkor - bármennyire is volt nagy keringés, röpködés, bombázás, sohasem félt, nem volt kellemetlen érzése, mert volt egy adott kötelesség előtte, amelyet el kellett végeznie. Egyszer azonban, amikor szeptemberben, szabadságról hazafelé mentében, éjszaka a Rákosrendezőn kapta el egy támadás, akkor nagyon reszketett, vacogott a foga, s egy ajtószárny mögé húzódva görnyedezett, várva a támadás végét. Ekkor ugyanis nem volt előtte semmi végrehajtani való kötelesség: csak a bevonulás a szabadságról. Ez a polgári, tisztviselő életből rajta maradt, a tanári élet pedantériájából megmaradt szokványos kötelességteljesítésből élt: a felhúzott gépezet továbbmené- se, hajtása, forgása mozgatta eszét és izmait egyaránt. Ezért nem félt most sem. Feladatot kapott, hogy menni kell előre, a parancs szerint, s tudta, hogy most rá van bízva a zászlóalj, a családtagokkal együtt, őrá meg Bajay ügyességére, vezetésére, ezért most nem a félelem, a letörő izgatottság érzése vett rajta erőt, hanem az új, egyelőre előre nem látott feladatok megoldásának lehetősége. Konkrétan legfeljebb arra gondolt, 122
