Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
IV. Magyarország - Ismét „otthon"
Az autóbusz csak Kékesig vitt. Kékes járási székhely, orvossal, patikával, postával, román és magyar iskolával. Onnan már csak egy ugrás Veresegyháza, 10-15 percnyi járás. Zsombékos legelő, néhány dombocska, a vályogvető gödrök helyén disznó-, bivaly- és cigánygyerek-feredő. Ezek választják el a két falut. Veresegyházán a parókiát kell keresni. Hát keresni azért nem kellett, mert ott csak egy volt, a református. Iskolája is egy, meg egy zsidó boltja, s egy füttyögető száraz malma, annak is zsidó a gazdája. A papiak kapuja tárva-nyitva, de nem azért, mert engem várt, hanem, mert az soha nincs becsukva. Egyik szárnya le is billent a sarkáról. Az udvar gyepes-burjános, összedűlőben a csűr, de a ház nem elhanyagolt. A papék kedvesen, örömmel fogadtak. Náluk el is lehetek addig, amíg az ágyneműm Köpecről megérkezik. Erzsiké, a papné nem sajnálta tőlem piros selyem paplanját, s amíg berendezkedem teljes kosztot is kaphatok, utána meg ebédet. A lakás elég nagy. Tágas lakókonyha, ebédlő, háló, két vendégszoba. A pap úgy 35-40 között, igazi falusi pap. Fekete bajuszos, kerek képű, kicsit elhízott, fekete, pecsétes ruhában. A felesége, Erzsiké, kissé vörösbe hajló, nevetős, olyan „telt-karcsú". Van egy három éves kisfiúk, Misiké. Jelenleg velük van a papné húga, Manci is. Az iskolát egy szekérút választja el a parókiától. Eléggé új, csupán 5 éve épült. Van egy nagy tanterem, a 60 gyerek jól elfér benne, téli hidegben az istentiszteletet is itt tartják. Mellette van a tanítói lakás, két szoba, konyha, téglából rakott tűzhellyel, előszoba, kamra. Másnap már majdnem 60 pár kíváncsi szem nézett rám - 2-3 gyerek hiányzott csupán - az I—VII. osztályban. Kicsi elsősök, és anyányi, nálam nagyobb, hatodikos-hetedikes lányok, akiket már a legények is számon tartanak. „Rossz, megátalkodott társaság, csak bottal lehet közéjük menni, ütni, csépelni kell őket, másképp nem megy" - szólt a jó tanács, s egy erős, hosszú, mogyorófa vessző várt örökségképpen az asztalomon. Kézbevettem, a táblatörlő rongyból lehasítottam egy csíkot, a vessző végére kötöttem. Térképmutató pálca nincs, hát feltűzöm a térkép fölé, arra a célra megfelel. Aztán számolgatok magamban: Tordoson 10-17 gyerekem volt, elég volt bőven a két szemem. Köpecen 34-en voltak, oda már négy szem kellett volna, de kettővel néztem négy helyett, vesszőm ott sem volt, hogy még kísértésbe se eshessek. Hatvan gyerekhez jó lenne nyolc szem, de majd úgy teszek, mintha legalább annyival figyelném őket. *** Mezőveresegyházát valamikor, talán már a világ kezdetén, véletlenül poty- tyanthatta le a Teremtő, valamilyen óriási ősdisznóktól lakott helyre. Azok túrhatták fel a ragacsos, sárga agyagot. A túrások ott helyben amolyan mezőségi dombokká keményedtek, s az ember mindig egy kicsit kíváncsian, de egy kicsit borzongva is leste, vajon nem óvakodnak-e elő még mindig ezek a 252
