Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
III. Tanítónőként Erdélyben - Tordos
a fehérjét titokban kiöntöttem, mert azt nem szerettem. A kosztom így viszont csak a felébe került, mint eddig. A levelezéseim is elmaradtak. Már csak Mami írt néha, én meg hozzáfogtam meséket írni. Mikor összegyűlt néhány, elküldtem Teleky Dezső bácsinak, a Brassói Lapok66 egykori gyermekrovata szerkesztőjének, mondjon bírálatot róla, megfelelne-e az Új Cimborának? Benedek Elek halála után a Cimbora c. gyereklap megszűnt, László Marcellának67 sikerült Új Cimbora címmel ismét elindítani. Dezső bácsi igen kedvesen emlékezett rám68. A meséimet jónak találta, biztatott a további írásra. Úgy látszik, ismerte László Marcellát, mert a nála levőket elküldte neki. Ettől kezdve a meséim elég sűrűn megjelentek, így lettem az Új Cimbora munkatársa. A tanítás megkezdődött, de a helyzettől nem voltunk elragadtatva. Tavaly év végén két testvér tanítványom skarlátot kapott. Bumfordi apjuk nem hívott orvost - igaz, a faluban nem is volt. Mikor megtudtuk, a tiszteletes el is ment hozzájuk, (engem nem engedett,) de akkor már késő volt. Az aranyos, fehér bőrű, nagy fekete szemű, okos kis másodikos Irma meghalt. János megmaradt, de majdnem teljesen süket lett, de azért felvettük. így is csak 16 növendékünk lett ismét. Aztán jött Late§ zordonan és botránkozva: mit akarunk, öt éve már, hogy nem tudunk összeszedni 20 gyereket! Hát sajnos, többre nem tellett, de ezekből is én mindig hét osztályt tanítottam. Az esperesi látogatásokról is mindig jó jegyzőkönyvet kaptam. Még nem érzékeltük, hogy már gyűlnek a viharfelhők az iskola felett... Az őszi szokásos tanítógyűlést, papgyűléssel egybekötve most is megrendezték az egyik kisebb faluban. Az ilyenkor szokásos bemutató tanítást éppen nekem kellett volna tartanom. Már előző nap délre meg kellett volna érkezni, de csak a papék mentek el időre. Én a tanítás miatt csak délután indulhattam, a disznótoros vacsorára érkeztem meg. A disznót a papék ölték, így oldották meg a megye papjainak és tanítóinak kétnapi kosztolását. Fáradt voltam, éhes nem, csupán egy szelet májat ettem, bort nem ittam. Éjszakára egy falusi ház tisztaszobájában kaptam szállást, a díszes ágyat szedték szét számomra. Nyirkosnak és hidegnek hatott, régen nem szellőztethették. A szekrényen birsalma illatozott, de most ez sem volt kellemes, túlságosan átható volt a szaga a hideg szobában. Nem éreztem jól magam, csak 66 Brassói Lapok - politikai napilap (1895-1940). Helyi jellegű, konzervatív újságnak indult, de egyre jobban kitágult az írói kör: Benedek Elek, Móricz Zsigmond, Juhász Gyula, stb. írtak bele. 1928-tól megváltozott a jellege, korszerű polgári sajtóorgánummá alakult. A 30-as évektől kezdve rendszeresen közölte a radikális és kommunista írók elbeszéléseit, verseit is. 1940-ben a vasgárdisták fenyegetése miatt szűnt meg. A gyermekrovatot Teleky Dezső szerkesztette. Anyám megjegyzése: Teleky Dezső lehet, hogy már ismerte László Marcellát, mert később éppen az ő fia vette feleségül. 67 László Marcella, Ferenczyné (1903-1940) ifjúsági író és szerkesztő. Benedek Elek gyermeklapját, a Cimborát az író halála után Új cimbora címen indította újra. Mesekönyveket, gyermekregényeket, színdarabokat írt. 68 Több mint 10 év távlatából, még az oltszemi levelezés miatt. 195