Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Bevezetés

amely azonban rendkívül erősen él és hat, s megalapozza az irodalom alkalmi és családias használatát. S hogy ez a műveltség, minden korlátoltsága mellett is, még nem állhatott nagyon távol a korabeli „modern" magyar városi kultúrától, arra egy (levelekkel dokumentált) családi legendát idézhetünk bizonyítékul: a naplóíró hölgy első leányát, a „világszép" Pongrácz Máriát nagyon szerette volna feleségül venni az éppen elvált, országos írói sikereinek kezdetén tartó Mikszáth Kálmán (de hát elvált emberhez csak nem adhatták a leányt - inkább hozzáadták az idős, özvegy, nyolcgyermekes Algőver Mihály mérnökhöz, aki ugyanebben az időben a korabeli szlovák irodalmi megújulásban vitt nem jelentéktelen szerepet...). A másik kéziratcsoport csak csekély mértékben különbözik az eddig ismertetettől, holott szerzője városlakó, „modern" értelmiségi volt; ennek első része saját verseket tartalmaz, a második, nagyobbik fele viszont ugyanolyan vegyes versgyűjtemény, mint a fentebbi. Margócsy József (1837-1917) evangélikus lelkész (szolgált Kecskeméten, Irsán, s igen hosszú ideig Losoncon) első generációs értelmiségi volt, aki Pozsonyban elvégezte a teológiát, majd később, lelkészi működése mellett, nem kevés egyházszervezési (esperesi) és irodalmi tevékenységet is kifejtett: tankönyvet fordított németből, közreműködött énekeskönyv összeállításában (az ún. Csabai énekeskönyv), prédikációs gyűjteményeket szerkesztett {Hazafias elmélkedések, egyházi beszéd alakban. Pest, 1870.; Protestáns egyházi beszédtár, 9 kötetben), alkalmi és kegyességi verseket írt népszerű evangélikus kiadványokba, naptárakba; az 1870-es években Jókai Mór A Hon c. lapjának rendszeres losonci tudósítója volt; Losoncon több nagy beszédet is tartott és adott ki (pl.: Emlékbeszéd Losoncznak 1849-ben az oroszok által lett elhamvasztatása 50-ik évfordulóján. 1899.); folytonos szerepet vállalt a felvidék népességének magyarosításában: a losonci főiskolán „a tótnyelv tanára = slovenskej reci ucbár" volt, s kétszer is megjelentette kétnyelvű fordítás-kötetecskéjét (Tótnyelvre áttett Hazafias magyar költemények Vlástenecké básne. Losonczon, 1902., 1914.). Ugyanakkor azt láthatjuk, hogy e nagyszabású és sokoldalú nyilvános szereplés és irodalmi jelenlét mellett is, ennek a magasan iskolázott és nyilván rendszeresebben művelt szerzőnek szépirodalmi ízlése csaknem teljesen ugyanolyan, mint a kis falvakban élő evangélikus úrilányoké: az irodalom az ő számára is alkalmi jellegű aktus, mely alig haladja meg a családi (vagy - lelkészről lévén szó - legfeljebb a gyülekezeti) határokat - nagy különbség legfeljebb abban