Előadások a történeti segédtudományok köréből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kiadványai IV. Füzetek 1. (Nyíregyháza, 1998)

Ulrich Attila: Bevezetés a numizmatikába.

egylapú veretek voltak (egyik oldalukon volt éremkép), verésükhöz tehát csak egy verőtő kellett, ami meggyorsította a pénzverést, így lehetővé vált a nagy tömegű előállításuk. Megjelenésük pedig szintén valamilyen gazdasági válsághelyzettel függött össze, mégpedig azzal, amelyet a keresztes hadjáratok megindulása eredményezett. A brakteáták gyorsan bekerültek a pénzforgalomba a X1I-XIII. században, amit a Magyar Királyság területén előkerült leletek is bizonyítanak. Az Árpád-kori pénzverésünk problémáira (pl. az évenkénti pénzbeváltás, pénzrontás rendszere) Károly Róbert találta meg a megfelelő reformokat. Ez a folyamat 1323-tól 1336-ig tartott, és sok kudarc után próbálkozásait siker koronázta. A király 10 pénzverő kamarát állított fel az országban a kamaraispánok felügyeletével, az ellenőrzés biztosabbá tételére bevezette a verdejegyeket (pl. később K-B=Körmöcbánya, N-B=Nagybánya, C-M, M-C=Kassa stb.). Pénzrendszerében megtartotta ugyan az ezüstalapú dénárrendszert, de a kereskedelem nagyobb igényei miatt aranyforintot veretett, amely egyben számítási pénz is volt (magyarázatát ld. később). A forint sikerét bizonyítja, hogy Európa sok országában a forint elnevezés szoros kapcsolatban állt a „magyar" elnevezéssel (pl. Skandináviában „ungarsk gulden", Németalföldön „hongaarsche dukaat", Felső-ltáliában „ongaro" névvel verték). Pénzrendszerében 100 dénár=20 garas= 1 aranyforint értékű volt. Igen fontos kiemelnünk, hogy / Miksa német-római császár (1493-1519), aki I. Ferdinánd apja volt, Weisskunig című könyve (1514) alapján — amely lényegében Miksa apjának életrajza — következtethetünk a középkori pénzverési technika és pénzverés folyamatára. A könyv egyik metszete egy XV. századi pénzverőműhelyt ábrázol, amelyben a vert pénzt nem darabra számolták, mint eddig általában, hanem a használt pénzlábat (az egységnyi súlyt) súlyegységgel mérték, azaz ún. al marco (márka vagy súly szerinti) pénzverés folyt. A korai középkorban a kezdeti stagnálás után főleg az itáliai városállamok révén felvirágzó levantei kereskedelem alapján szükség volt egy nagyobb értékű és értékálló pénzre, hiszen az eddig használt kis értékű ezüstpénzek (obolus, dénár, garas), amiket már hordókban