Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Gottfried Barna: Kurucok és internáltak Székelyek a vörös és a nemzeti hadseregben, ill. román fogságban, 1919-1920

ő a tisztek mellé van beosztva. Fönn a laktanya folyosóján volt. Egy román őr pofon ütötte. A székely fogcsikorgatva ugrott neki a fegyveres román őrnek és torkon ragadta, az őrök négyen voltak. Egy alacsony termetű alezredesünk ezt látva, el akarta a tizedest onnan vonszolni, de hiába birkózott a tizedessel. Székely tisztek körülfogták az őröket, akik ijedten menekültek. A tizedes most megijedt. Elbujtattuk az ágy alá, s megígértük, hogy ki nem adjuk semmi esetre sem. Az egész laktanya őrsége, 70 ember, hadnagyostul, feltűzött szuronnyal jött fel. Követelték a tizedes kiadását. Nem adtuk. Kratochvil ezredes magához hívatta a hadnagyot, hogy vonuljon azonnal le, mert a következményekért ő a felelősséget nem vállalja. Tényleg ekkor már kis ökölharc volt odakinn. Az őrséget szorítottuk, nyomtuk, lökdöstük lefelé. Az őrök megijedtek, megfutamodtak. " 5

" Az eset után Brassó katonai parancsnoka elnézést kért Kratochviltól és kilátásba helyezte a pofozkodó őr megbüntetését. Cseke főhadnagy leírt egy másik epizódot is, amely inkább a tréfás, mint a drámai pillanatok közé tartozott: „Egy másik alkalommal egy páran közülünk italhoz jutottak és éjjel erős kiabálást, zajt csaptak. Másnap reggel román őrséget sehol sem találtunk. Később jöttek elő a városból, maga az őrparancsnok mesélte el, hogy a fent említett zajt hallva, az őrök kétségbeesetten menekültek, felverve az alvó katonákat is azzal, hogy a székelyek kitörnek. Az egész őrség elhagyta a laktanyát. A városba menekült, ahonnan csak a világos reggel beállta után merészkedtek visszajönni. Ez az eset is jellemzi azt, hogy mennyire féltek tőlünk még akkor is, mikor már fegyverünk sem volt. "

51 Brassói asszonyok Amint a város katolikus nőegylete tudomást szerzett arról, hogy a fogolytábor Brassóban lesz, rögvest gyűlést hívtak össze, amelyén döntöttek a segélyezés előkészítéséről, megszervezéséről. Tudták: a győztesek nem lesznek túl kegyesek, hiszen sokat tapasztaltak az 1916-os román betörés idején. Azzal is tisztában voltak, hogy nem vehetnek nagyobb számban részt az akcióban, mert a román katonai parancsnokság abban az esetben elzárkózna az engedély kiadásától. Ebből a megfontolásból bízta meg az egylet Málnási Edénét, szül. György Irmát és néhány társát a szükséges teendők elvégzésével. Málnásiné személyesen is érdekelt volt, amennyiben a fia is a hadosztályban szolgált, akiről hónapok óta semmit sem tudott. Az akció központja a brassói római katolikus plébánia volt, onnan mentek a segélykérő üzenetek szerte a székelyföldi plébániákra. Élelmet és ruhát kértek. Málnásiné így számolt be az eredményről: „Megható volt a székely apák, anyák, lányok áldozatkészsége. 50 VeML, XIV. 10. 3/1. 167. 51 Uo.