Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Gottfried Barna: Kurucok és internáltak Székelyek a vörös és a nemzeti hadseregben, ill. román fogságban, 1919-1920

A legénység kifosztása általános jelenség volt. Cseke Mihály főhadnagy, századparancsnok embereit a vonaton, álmunkban lepték meg a románok. Szuronyt szegeztek nekik, lehúzták a bakancsukat, elvették zubbonyaikat, köpenyeiket. Reggel felsőruházat nélkül, rongyosan panaszkodtak tisztjeiknek, akik azonban tehetetlenek volta.

46 A szállítmány román parancsnoka tudomásul vette a tényt és nem tett semmit. A szerelvények a Királyhágó román falvain a lakosság durva szitkai között vonult át. Gyulafehérváron a fosztogató román nemzetőröktől a vonat lepénzelt őrsége mentette meg a tiszteket.

47 A tettlegesség sem volt ritka. Brassóban a tiszteket és a legénységet a piac és a városháza körül Járatták" ezzel a megalázó procedúrával demonstrálták győzelmüket. A fegyverletételi jegyzőkönyv tartalmáról, előírásairól nem tudtak, ill. nem akartak tudomást venni, a székelyeket hadifogolyként kezelték. A tiszteket előbb a fellegvárba, majd a jobb körülményeket nyújtó fehér laktanyában helyezték el, a legénység a város más kaszárnyáiban, ill. táboraiban került elszállásolásra. Kratochvil ezredes attól tartott, hogy a kifosztott, megalázott legénysége őt fogja okolni a történtekért. Nem így történt. A székelyek ragaszkodását bizonyítja, hogy felmerült közöttük az ezredes és a többi tiszt kiszabadításának gondolata. Erről a tervükről Kratochvil csak hosszas győzködés után tudta lebeszélni őket.

48 A hadosztály parancsnokának legfontosabb feladata az volt, hogy érvényt szerezzen a fegyverletételi egyezmény előírásainak. Memorandumok, felhívások mentek a román katonai hatóságokhoz, amelyek eredményeként júniusban az erdélyi legénységet és tiszteket lakóhelyükre internálták, ahol minden nap, esetleg 5-10 naponta jelentkezniük kellett a csendőrségnél, ill. a katonai hatóságoknál. A magyarországi tiszteknek és legénységnek nem engedték meg a hazatérést, (hanem Erdély területén kerültek internálásra. Ezer ember sorsa azonban ezután is elintézetlen volt. Őket Romániába: Bukarestbe, Brailába, Vulpasestibe, Craiovába vitték.

49 Hogy kerültek oda? Nem tudták igazolni azt, hogy a Székely Hadosztályhoz tartoznak. Nem tudták, mert a fogságban, a fürdések során a román őrség a ruhájukkal együtt azt az igazolványt is ellopta, amelyet - a már említett - április 29-i parancs végrehajtása során kaptak meg. A kétnyelvű, kék színű igazolvány szinte értékpapír volt, amit az őrszemélyzet letartóztatott polgári személyeknek értékesített, akiket így szabadon engedtek. 1919. őszén, telén sikerült a Romániában lévők szabadon bocsátását elérni, az utolsó csoport azonban 1920-ban még Brailában volt. A lopások, az elégtelen ellátás, a durva bánásmód gyakran szült összetűzést a fogoly tisztek és a román őrség között. Az egyik esetet így írta le Cseke Mihály főhadnagy: „ Egyszer egy tizedesünket az őrök munkára akarták vinni. Nem ment, azt mondta, hogy 46 VeML, XIV. 10.3/1. 167. 47 Uo. 48 VeML, XIV. 10.6/1.449. 49 Uo.