Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Gottfried Barna: Kurucok és internáltak Székelyek a vörös és a nemzeti hadseregben, ill. román fogságban, 1919-1920

parancsnoka. A forradalom után szétszéledő ezredből sikerült összetartania egy századnyi erőt, mely magját képezte a kolozsvári magyar nemzetőr zászlóaljnak, amely a Székely Hadosztály része lett, és amelyet 1918. decemberétől a demecseri fegyverletételig Verbőczy-zászlóaljaként emlegettek. Verbőczy százados alakulata - a kolozsvári nemzetőrökön kívül - a megszállt területekről visszavonuló csendőrökből, nemeztőrökből, nagyváradi hadapródiskolásokból „verődött" össze. Személyes sorsa és alakulatának útja jól példázza a demecseri fegyverletételnél jelen nem lévő, ill. azt el nem fogadó csapattestek, katonák sorsát. Azokét, akik a vörös hadsereg kötelékében szolgáltak tovább, majd a tanácsköztársaság bukása után a megalakuló nemzeti hadsereg legütőképesebb erejét alkották. Három stáció, első pillantásra talán nehezen érthető „út". A tények, események alaposabb vizsgálata után egyszerű és kézenfekvő lesz az, ami a felületes szemlélő számára összetettnek, bonyolultnak látszik. Nincs ideológiai törés, elvtelenség, megalkuvás. Egy cél, egy eszme vezette Verbőczy századost, és a hozzá hasonlóan gondolkozókat: a hon, a területi integritás, Erdély védelme. Mindaddig szolgáltak, amíg bíztak Erdély megtartásában, míg az utolsó halvány reménysugár ki nem aludt visszafoglalásával kapcsolatban. Az 1919. április 16-án megindított román támadás idején a Verbőczy-zászlóalj Bihar megyében, Belényes, Vaskoh vidékén állomásozott, ahol a Feketekőrös völgyének lezárása volt a feladata. A nagyváradi hadapródok (IV. évfolyam) által védett tábori őrsöt és főőrsöt április 15-16-ra virradó éjszaka támadta meg a 2. román vadászhadosztály. A beérkezett tartalékkal és a 2. székely üteg támogatásával sikerült a románokat megállítaniuk a Biharkristyórtól északra fekvő magaslatokon, majd Kerpenyéd községnél. Április 17-én a zászlóalj megkezdte a védőállásba való visszavonulást. Eközben egy századnyi erő a románok mögött maradt és Vaskoh magasságában hátba támadta azokat. Április 18án a románok lassú előnyomulással közelítették meg a védőállásokat, átkaroló mozdulataikat Talp községnél két század megállította. Az ütközet azután Kőröstárkány, Talp, Nyégerfalva vonalában folyt. Verbőczy a védőállásból való visszavonulásra vonatkozó parancsot 18-án délután adta ki. Ekkorra már Csúcsa elesett, Jádremetéről elvonultak a csapatok, így a zászlóaljtól északra és délre is tért nyertek a románok. A rendben, biztosítva végrehajtott visszavonulás után Pusztahollódon bevagonírozott egységek részben Arad, részben Nagyvárad felé indultak. A tüzérség gyalogmenetben érte el Váradot. Április 19-én a zászlóalj egységei részt vettek a nagyváradi ellenforradalomban, majd Püspökladányban egyesültek. Ott, 20án fogták el a vörösök Verbőczy Kálmánt, mint ellenforradalmárt halálra ítélték, azonban a zászlóalj katonái kimenekítették parancsnokukat, az „ítéletet" nem tudták végrehajtani. A zászlóalj és a vörösök viszonyára így emlékezett szőkefalvi Muzsnay Zoltán: „Általában mindig szálka voltunk a szemükben, magányosan nem volt tanácsos járni közöttük.