Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)
II. Várostörténeti tanulmányok - Kiss András: 18. századi erdélyi utak a szabad királyi város státus felé
nyilván gazdaságilag előnyösnek ítélte a jómódú kereskedő, iparűző közösség megjelenését az országban. Az újonnan érkezettek zöme Besztercén telepedett le. Ennek egyik oka feltehetően az is lehetett, hogy a Moldvával hagyományosan jó gazdasági kapcsolatokat tartó beszterceiek már onnan ismerték a betelepedetteket, velük is már régebben összeköttetésben álltak, és a mindkét közösség által beszélt román nyelv révén értekezni is tudtak. Besztercén a városnak egy külön részében építették fel házaikat és onnan folytatták jómódjukat gyarapító élénk gazdasági tevékenységüket, hasonlóan az 1700 körül Alvincen letelepedett bolgárokhoz. Ezt I. Lipót 1700. május 15-én kibocsátott oklevele biztosította számukra. 25 Besztercéről történt eltávolításukat nem tulajdoníthatjuk az erdélyi toleranciával ellentétes diszkriminációnak, hanem inkább a gazdasági versengés s konkurencia következményeinek. A beszterceiek okkal félthették érdekeiket a mozgékonyjói kereskedő örményektől, ezért azzal a váddal, hogy fertőző betegségeket terjesztenek, kitiltották őket városukból. 26 Ezután jelentek meg a szamosújvári uradalom területén, ahol a bécsi Haditanács jelölt ki helyet a Besztercéről kitiltott mintegy 80-100 örmény családnak, akik mint zsellérek dézsmával tartoztak az uradalomnak, de megalapítói lettek az örmény városnak. 27 A város levéltári adatai szerint a kiváltságlevelek megszerzéséért a szamosújvári örményeknek kitartóan, költségeket nem kímélve kellett munkálkodniuk. Például ezek előkészítése érdekében a Bécsben közbenjáró püspöküknek költségeiért és a bécsi ajándékozásokért csupán 1714 és 1715 között a város 3400 forintot költött. (Később, kiváltságaik megtartása érdekében erre a célra külön pénztárat alapítottak, és ebből a pénztárból fizették a Bécsben, Szebenben és Kolozsvárt az ügyükben eljáró „ágenseket" is.) 28 1717-ben III. Károly a szamosújvári uradalmat a román egyesült görög katolikus püspöknek adta át, aki nem tartotta tiszteletben az örmények szabadságjogait és különböző módon zaklatta őket. Azonban az örmények panaszára a kamara a püspököt ettől 1725-ben eltiltotta. 29 Ekkorra már kialakultak az örmények bécsi kapcsolatai, és józanul felmérték, hogy az állandó pénzszűkében szenvedő kamarán keresztül érhetik el azt a célt, hogy saját településükön biztosítsák ottlétüket. így 1725-ben megindulnak tárgyalásaik az uradalom zálogba vételéről. III. Károly 1726. október 17-án kiadott kiváltságlevelében 11 pontban szabályozza a szamosújvári uradalom területén letelepedett örmények jogait és kötelezettségeit. Lakóhelyüket illetően használhatják az Armenopolis, Armenierstadt, Örményváros elnevezést és az uradalomnak azt a részét, ahol letelepedtek, nekik adományozza. Szabályozza vásártartási jogukat, belső igazgatásuk szervezetét, adóterheiket és egyéb kötelezettségeiket, biztosítja szabad kereskedésüket, valamint vámmentességüket Erdélyben, és megengedi, hogy saját templomot építsenek, papjukat és ennek segédszemélyzetét maguk válasszák, azzal a feltétellel, hogy az erdélyi latin szertartású egyháztól függjenek, és ne tűrjék el maguk között az örmény egyházban dívó „eretnekséget"'. 30 Ezzel a városi élet alapjai megteremtődtek. Tíz év elteltével a szamosújvári örmény közösségnek valóra vált az a terve is, hogy zálogba vegye a szamosújvári uradalmat. Udvari és kamarai összeköttetéseik, kialakult hitelezői elismertségük eredményeként elérik, hogy 25 SZONGOTT, 1901. 1. köt. 102-103., 3. köt. 19-20. 26 BÍRÓ, 1944. 165. Utalás erre: KmOl, BesztLt, Fasc. 501. Armenier. Auszug derselben aus Bistritz im Jahre 1712. 27 KÁDÁR, 1903. 9. 28 PESCARTU, 1985. 297-298. 29 KÁDÁR, 1903. 9.; BÍRÓ, 1944. 186. 30 KÁDÁR, 1903, 10.; BÍRÓ, 1944. 186.; PESCARIU; 1985. 297.
