Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Írások és emberek - László Géza: Osváth Pál 1848/1849-es hadnagy visszaemlékezése a 10. honvédzászlóaljra. (Forrásközlés)

A tomaseváczi roham A Perlasztól elűzött rácok azután Tomasevácz 43 , Alibunár 44 , Jarkovácz 45 s több helyeken sáncolták el magukat. Sz.-Tamásnál 46 nem voltam, de a többiekben - ide értve a jarkováczi ocsmány árulás leküzdését is, - részt vettem. A tomaseváczi eredménytelen ostromról 47 , - nem hallgatván el, hogy Jarkovácz el­este 48 után üresen találtuk 49 , - csupán a szabolcsi 50 gentry 51 szilajsága és vakmerőségének netovábbja, Mikecz Sándor végett emlékezem meg. Mikecz 21-22 éves, magas, karcsú, jó idegzetű, piros arcú, szép szőke legény volt, de annyira rakoncátlan magaviseletű, hogy már 17-18 éves korában, megyéjében senki nem vállalkozott gyámjává lenni. Hogy milyen hirtelen lobbanó ember volt, mutassa meg a következő esemény: Sárospataki deák korában Mikecz, volt tanuló s később honvéd társunk, Tolnay Jan­csival 52 rucázni menvén, a Bodrogba rucát lőtt, s amiért Tolnay a hideg vízbe a rucáért nem ment be, Tolnayt lábszáron lőtte. Fegyelmetlen volt Mikecz, mint katona is, de múltját és hősiességét tekintve, néki sokat elnéztek. Tettei közül elmondom a következőt: A zászlóaljból csatározáskor rendesen az első, vagy a 6-ik század küldetett csatár­láncba. Tomasevácz ostromakor 51 a 6. század bocsáttatván előre, 30-40-ed magammal, 43 Tamáslaka, Tomasevácz, Torontál vm., ma Tomasevac néven Jugoszláviában található. 44 Alibunár, Torontál vm., ma Alibunár néven Jugoszláviában található. 45 Árkod, Jarkovácz, Torontál vm., ma Jarkovac néven Jugoszláviában található. 46 Sz.-Tamás, Szenttamás, Bács-Bodrog vm., ma Srbobran néven Jugoszláviában található. 47 A szerb felkelők kezén lévő Tomasevácz eredménytelen ostroma 1848. szeptember 10-én és december 5-én volt. Itt az első időpontra utal a szerző. (Hermann, 1998. 46., 50.; Kedves, 1998/2. 127.) 48 Jarkovácz eleste = A magyar csapatok, köztük a 10. honvédzászlóalj 1848. december 15-én foglalták el Jarkováczot. (Hermann, 1998. 52-53.; Kedves, 1998/2. 128.) 49 A jarkováczi vereség után már a szerb csapatok nem tudtak visszatérni Tomaseváczra, ezért az 1848. december 15-én támadásra induló Kiss Ernő az addig hiába ostromlott sáncokat üresen találta. (Hermann, 1998. 53-54.; Kedves, 1998/2. 128.) 50 szabolcsi = Szabolcs vármegyei 51 gentry, dzsentri = Magyarországon az 1800-as évek második felétől az elszegényedő, birtokait jórészt elvesztő, de társadalmi rangjához és úri életformájához makacsul ragaszkodó birtokos nemesség elnevezése. 52 Tolnay János (Kemecse?, 1824?., Mátészalka?, 1826?. - ?, ?.), ref, tanuló. Nagykálióban, 1848. júniusában beáll a 10. honvédzászlóaljhoz. Szabolcs vármegye altisztnek ajánlja. Tize­des lesz. 1848. november 1-én tizedesként a temesvári császári várőrség fogságába esik. Ki­szabadul, 1849. május 11-től hadnagy a 94. honvédzászlóaljnál. A fegyverletétel után Bereg vármegyében bujkál. (Bona, 1999. 347-348.; Kozma, 1997. 118.; Krasznay, 1998. 57., 58., 146.; Avatójegyzék, 1. köt. 44/b. -45/a.; Fizetési napló, 64/a. p.) 53 Tomasevácz ostromakor = A szerb felkelők kezén lévő Tomasevácz eredménytelen ostroma 1848. szeptember 10-én és december 5-én volt. Itt az első időpontra utal a szerző. (Hermann, 1998. 46., 50.; Kedves, 1998/2. 127.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom