Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 14. (Nyíregyháza, 2000)

Előadások 1848–1949-ről - Egyed Ákos: Bem és a székelyek

A székely katonaság rövid idő alatt megszerette Bem tábornokot, s viszont, Bem is megkedvelte a székelységet. A székely katonaság Bem tábornokban méltó vezérére talált, aki viszont a székelységben felismerte a harci készséget, erőt és azt, hogy Erdély védelmében még nagyobb mértékben felhasználhatja Nagyszeben küszöbön álló második ostrománál. Bem tábornok a további hadműveletei során is nagymértékben támaszkodott a székelyekre, akik különösen kitűntek Nagyszeben bevételében március 11-én, s az ellenség kiűzésében a Tömösi-szoroson. Erdély felszabadítása után Bem tábornok a Székelyföldet külön katonai körzetté alakította. A székely hadosztály főparancsnokává Gál Sándor ezredest nevezte ki, a tüzérség parancsnokává pedig Gábor Áront, akit joggal tekintünk a magyar tüzérség megalapítójának. Bem tábornok mind a bánsági, mind a moldvai hadjáratára jelentős székely katonai erőt vitt magával. A bánsági hadjárat alkalmával Petőfi fogalmazta meg a legjobban Bem tábornok és a székelység együttműködésének lélektani rugóit: „Kijöttünk Erdélyből, mégpedig jó ómennel, mert első lépésünk is diadal. Vaskapun innen, Vaiszlova határfalunál várt bennünket az ellenség. Megtámadtuk, megvertük. Veni, vidi, vici. Két zászlóalj volt ellenünk, seregünkből csak négy század (a 78. számú székely zászlóaljból) volt a tűzben, s e négy század a legalább 2000 emberből álló ellenséget mintegy kétórai harc után oly kétségbeesett futásnak lódította, hogy Karánsebesig meg sem állt, s onnan is még aznap továbbfutott, úgy, hogy tegnap reggel, midőn ideértünk, a városiak fehér zászlókkal fogadtak. Az ellenség elesettéinek számát nem tudjuk bizonyosan, láttunk vagy húsz agyonlőttet, s mintegy ötven vízbefúltat, kik a Tüneten keresztül akarták életöket a hegyekbe vinni. Minekünk — ami talán hihetetlen, magam sem hinném, ha jelen nem láttam volna — még csak sebesültünk sincs egyetlenegy sem. Két ágyújok is nálunk marad, az egyiket négy székely szemem láttára vette el példátlan bátorsággal. Tábornokunk ma jutalmazta meg őket érdemjellel és pénzzel, de méltók, hogy neveiket is tudja a haza. Deák Máté, Nagy József, Nagy Imre, Szabó Márton közlegények Ataljában csak annak lehet fogalma a székely vitézségről, aki maga látja. Ezek valóban csodagyermekek, mert nagy részök jóformán gyermek még. Nyugodt bátorsággal, mondhatni, kimért lépésekkel haladnak a csatában előre folyvást biztosan, mint a réten a kaszások, s még énekelnek, mikor már ropognak a fegyvereik. A lövöldözést hamar megunják, szuronyt szegeznek, s rohannak, s velők rohan az enyészet; az ellenségnek nem marad más, mint futni vagy meghalni. De a székely csak egy feltét alatt ily vitéz; ha vezére még vitézebb, mint o, s azért szükséges, hogy Bem legyen a vezérök. De amily hódító a mi tábornokunk rettenetes fegyvere, tán még hódítóbb hasonlíthatatlanul szelíd bánásmódja a harc után. A környékbeli lakosság, mely eszeveszetten futott el előttünk, jövöget visszafelé, látván, hogy a honmar adtáknak semmi bántása nincs... Jövő levelemet honnan írom, nem tudom, tán onnan, ahonnét legkevésbé gondolnók. A mi öreg urunktól sok kitelik. "

45 Azért idéztük hosszasan Petőfit, mert zseniálisan megfogalmazta a székely katona jellemző tulajdonságait: akkor volt igazán bátor, ha látta, hogy „vezére még vitézebb", s ha vezetői a kellő szigort szeretettel tudták párosítani. Kétségkívül Bem tábornok ilyen vezér volt, s győzelmeit nem utolsósorban köszönhette ennek a tulajdonságának. 4Í Közlöny, 1849. április 17.