Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 8. (Nyíregyháza, 1990)
Filep János – Németh Péterné: Az 1947. augusztus 31-i választások és a Szociáldemokrata Párt Szabolcs és Szatmár-Bereg megyékben
legutóbbi gyűlésükön Nagyecseden dr. Gulácsi egészen baloldali beszédet mondott, többek között dicsérte a kommunistákat, Rákosi Elvtársat, amit nem valami tetrzéssel fogadtak a kulákok . Az egészen jobboldali kisgazdák igyekeznek olyan hangulatot kelteni, hogy a mostani választás nem demokratikus, és a Kisgazdapártnak meg kell akadályozni. A cséplés kezdeténél a Kisgazdapórt szervezésével meg akarták valósitani, hogy a szakszervezeti tagokat, valamint a kommunistákat kizárják a munkából és kalákába csépeljenek. Ezt sikerült megakadályozni és szembeállitani a cséplőmunkásokat a kisgazdákkal és a főispánnal. Nemzeti Parasztpárt: Meglehetősen gyengén indult a választási előkészületük, és itt is inkább a jelölések keltettek nagyobb érdeklődést. A jelöléseknél komoly ellentétek fejlődtek ki a megyei titkár, Szállási László és Tóth János képviselő között. A jelölési sorrendben a baloldal megerősödött. Az utóbbi időben különösen megindult egy értelmiségi-ellenes hangulat a vezetőségen belül. Komoly szervezett akciót nem képesek levezetni, és igy a választási munkájuk is meglehetősen kapkodó. A listavezetés kérdésében szembekerültek az országos központtal, nem voltak hajlandók elfogadni Darvas jelölését. Szociáldemokrata Párt: A választási munkák itt már nagyobb vonalakban indultak meg hangszórós autók, mozigépek vidékre hurcolásával, valamint sok gyűléssel kezdtek hozzá az előkészítéshez. Egyébként az érdeklődés nem túlságosan nagy irántuk, amit abból is meg lehet állapitani, hogy Bereg megyében a gyűléseik túlnyomó részét meg sem tudták tartani. A szónokaik nem éppen kommunistabarát hangon beszélnek, hanem igyekeznek ugy beállítani a kérdést, hogy mi állandóan csatlakozunk hozzájuk. A jelölések tekintetében itt is komoly viták fejlődtek ki, az eredmény az lett, hogy a baloldali vezetők kimaradtak a jelölésből. Emiatt érezhető némi szakadás. Az összeiró bizottságokban többé-kevésbé együtt tudunk dolgozni. A Nemzeti Paraszt párttal meglehetősen ellentétben vannak. Kezd elterjedni a hire, hogy pénzt kaptak az amerikaiaktól. Kiss Roland belügyi államtitkár gyűlést tartott Mátészalkán, ahol a legszorosabb együttműködésre szólitotta fel a két pártot. A gyűlésen mintegy 120 ember vett részt. A megye területén általában a hangulat