Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A SZABADSÁGHARC LEVERÉSÉTŐL A KIEGYEZÉSIG - I. Az önkényuralom évtizede 1850-1859

én délutáni egy és negyed órakor, életének ötvenötödik, boldog házasságának tizenharmadik évében agyszélhűdésben történt gyászos kimúltát. Meghűlt tetemei f. hó 21-én délután 3 órakor fognak a rákosi temetőben eltakaríttatni, az engesztelő szent miseáldozatok pedig jövő csütörtökön, november 22-én délelőtti 10 órakor a belvárosi anyatemplomban megtartatni, mely alkalmakra az elhunytnak minden barátai és becsülői megjelenése bizalommal kéretik. Pesten, november 19-én 1855." Ez a sárguló papírlap arra ösztönzött, hogy Vörösmarty halálára és temetésére vonatkozólag az egykorú újságok lapjait átolvassuk. Fejér vármegye és Székesfehérvár nagy fiáról a Pesti Napló, Magyar Sajtó, Budapesti Szemle, Vasárnapi Újság, Pester Lloyd írtak gyönyörűséges nekrológot, Beöthy Zsigmond pedig költeményben adott kifejezést a magyar nemzet fájó bánkódásának. Salamon Ferenc így írja le a temetést; „November 21-én délután temettük el őt. Megszámlálhatatlan sokaság volt jelen temetésén. Nemcsak a Váczi utca, melyben az emlékezetes ház fekszik, hanem a városháztér, a Kígyó és más mellékutcák is tömve voltak a résztvevők, a gyászolók ezreivel. Csendesen vonult végig a menet a Váczi és Úri utcán, s a tömérdek sokaság megoszlott más mellékutcákra, hogy megelőzvén a szomorú díszes menetet, még egyszer emelhesse le előtte kalapját. Az egész tanuló ifjúság jelen volt: láttunk nőnevelő intézetet, melynek gyöngéd növendékei az utcán sorban állva nézek a hazafiak sokaságát elhaladni, mely minden rend- és rangkülönbség nélkül vonult el. íróink serege gyászban és fáklyákkal haladott a fekete koporsó mellett, melyen ezüst betűkkel tündökölt a név, a végső lehelet emlékezetes napja és évszáma." A költőkirály legnagyobb kortársának, Jókai Mórnak írásai között ezt olvashatjuk: „Ezer meg ezer szem siratta e napon a nemzet költőjét, az igaz hazafit, én második atyámat, egyetlen változatlan jó barátomat siratom. Azért ne várjatok tőlem ékesen szóló rendezett szavakat, méltó kifejezéseket egy olyan halálhoz, mely egy egész nemzetet sújtott!" Székesfehérvár hivatalos minőségben nem volt ott Vörösmarty Mihály temetésén. Nem is csodálhatjuk távolmaradását, mert az elnyomatás sötét korszakában attól félt, hogy a temetés tüntetésre ad alkalmat. És tényleg úgy is történt. Igaza van Gyulai Pálnak, mikor azt írja: „Öt sanyarú év nyomása után e temetésen lélekzett föl a nemzet szabadabban! A kormány érezte, hogy ez néma tiltakozás, s a hírlapokon bosszulta meg magát, melyek gyászszegélyben mertek megjelenni." A székesfehérvári hatóság és lakosok távollétét azonban néhány lelkes székesfehérvári ifjú