Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)

Gadanecz Béláné: A vendéglátóipari dolgozók helyzete és mozgalma a szocialista szervezkedést megelőző évtizedekben

láltattak, feddhetetlen erkölcsűek és 45 életévöket még be nem töltötték." A vendéglőkben alkalmazott egyéb férfialkalmazottak (nőket nem vettek fel!) tanácskozási, választási és választhatósági jog nélküli rendkívüli tagjai lehettek az egyletnek. A „tiszteleti" és pártoló tagok nem támaszthattak igényt az egyleti vagyonra, nem szavazhattak, nem voltak választhatók, de bármikor megtekinthették a könyveket, részt vehettek az egyleti gyűléseken, a választmányi üléseken. A főpolgármesteren és Jókai Móron kívül a tiszteletbeli tagok sorában találjuk a legnagyobb szállodások és vendéglők tulajdonosainak nevét. A BPE megalakulása után negyven évig csak tulajdonos lehetett az elnöke (a vidéki egyletek többségének később is). 1885-ben a BPE történetírója az egyleti önállóság kivívásának bizonyítékaként fogta fel azt a tényt, hogy 1883-tól az egylet elnöke és alelnöke már csak pincér lehetett (a tiszteletbeli elnök továbbra is az ipartársulat tagjai közül került ki).

4'

1 A változás valójában csak formai előrehaladást jelentett, s elleplezte az egylet egyre szorosabb függését az ipartársulattól. A munkaadók jóindulatú pártfogásukat bizonyítva eljártak a gyűlésekre, időnként jótékonykodtak, segélyeket adományoztak az egyleteknek, de gyámkodásukkal gúzsba is kötötték azokat. Valamikor régen, a céhes időkben, amikor a legény még lelke mélyén is hitte, hogy munkaadója az ő „kenyéradó gazdája", jól eshetett az ilyen gondoskodás. Az 1880-as, 1890-es évek munkása már tudta vagy legalábbis sejtette — az is, aki kimondani még nem is merte —, hogy érdekvédelme másfajta, modern szakegyleti életet követel. A Vendéglősök Lapja már 1881-ben olyan pincérek ellen hadakozott, akik megütköztek azon, hogy ez a szaklap akarja a vendéglői és kávéházi pincérek érdekeit is képviselni. „Sokan a pincér urak közül azt gondolják, hogy érdekük nem azonos a vendéglősök érdekével és nincsenek szolidaritásban a kávésokkal, de mi lapunkat ez osztály értelmesebb tagjainak szántuk és azok nem ütköznek meg lapunk címén.'"

1

0 Milyen tanácsot kaptak hangadóiktól a pincérek arra nézve, hogyan javíthatnak helyzetükön? Műveljék magukat és takarékoskodjanak, mert másképp éhen halhatnak; a társadalmi tekintélyt az önbecsülés kifejlesztésével és önműveléssel fogják elérni; ne a főnökökben keressék a hibát, mert: „Sokkal több dongót lehet fogni egy kanál mézzel, mint egy hordó ecettel. Szeretet és kölcsönös megbecsülés által érhetünk csak célt."

4

6 A pincérek bizonyára elgondolkodtak a kapott tanácsokon és összevetették azokat élettapasztalataikkal. Miért harcolnak mások, ha békességgel minden elérhető? A vendéglők különtermeiben egyre több szervezett munkással találkoztak, a szakegyletek ott tartották összejöveteleiket. A régebben csak a nyugati újságból ismert fogalom, a „strike" gyakorisága következtében sztrájkká magyarosodott a napilapok hasábjain. A munkások által régóta követelt vasárnapi munkaszünetről 1891-ben törvényt alkottak. A törvény 63 címen adott lehetőséget a kivételekre,

4

7 természetesen a vendéglátóipar is ezek közé tartozott. Feltették a kérdést: miért nincs a pincéreknek kimenőjük? S javasolták, hogy legyen.

4

8 Az 1880-as évek végén, a 90-es évek elején sorra érkeztek a hírek a külföldi pincérek mozgalmairól, sztrájkjairól: Berlinben a tulajdonosok eltörölték a borravalót, a pincérek sztrájkra készülnek;

4

9 Párizsban többezer pincér sztrájkol fizetésemelésért;

5

0 a bécsi pincéregylet elnöke azt hirdeti, hogy ,, . . . csak erőszakkal sikerülhet valamit elérni a principálisok18* 293