Tűzoltó Múzeum évkönyve 5. 2004 (Budapest, 2004)

Szőcs István: Impulzus tűzoltási technológia születése és a találmány sorsa napjainkig

A porfelhő mozgását egy ágyúcsőből, a Duna fölött, Hárosról Csepel sziget irányába leadott lövéssel vizsgáltuk. Szélcsend volt, a porfelhő elérte a szigetet. A Duna itt kb. 800 m széles. A 20 tonna tömegű jármű üresbe rakott sebességváltóval 210 cm-t gurult hátra. Gondoltuk, ebből 8 darab egy olaj kútnak is elég lesz. 16-18 órás műszakokat dolgoztunk végig, szombatunk, vasárnapunk nem volt. Az IFEX dolgozói és jó barátaim, a leendő utazó csapat tagjai végezték a tervezést, kivitelezést. Az elektromos indításhoz szükséges bányagyutacsok kezelését csak pirotechnikusi vizsgával lehetett megoldani, elvégeztünk egy ilyen tanfolyamot is. 1991 májusában készre jelentettük a berendezést. A megfeszített tempóra és az emberi terhelhetőség korlátaira jellemző, hogy én, a csapat vezetője ezalatt az időszak alatt két személyautót amortizáltam nullára, szerencsére személyi sérülés nélkül. Ettől a pillanattól kezdve minden héten kaptunk valami új hírt és feladatot Horváth úrtól. Hol a tartalékalkatrészeket kellett összeírnunk, hol a Ferihegyi Repülőtérre való szállítást, az ottani átmeneti tárolást kellett intéznünk. Telefonon elmondta, hogy az oroszokkal és az angolokkal tárgyal a lánctalpasainkat szállító óriásrepülőgép bérletéről, volt az emírnél személyes látogatáson, és már intézik a vízumainkat. 1991 novemberében még utoljára megtisztelt telefonjával: mondja Szőcs úr, maga is látta a TV-ben, hogy eloltották az utolsó kutat is? Na mit szól hozzá? Kiderült, hogy a korábban olyan gondosan átvizsgált szerződésünkben egyetlen szó sem esik arról, hogy neki lett volna kötelessége a csapatunkat kijuttat-