Hetényi Gézáné - Horváth József - Okolitsny Eörs szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 2. 1979 (Budapest, 1979)

Réti László: Részletek a két világháború közötti textiles munkásmozgalom történetéből

össze a munkabérek megfelelő emelésével, igy az akkordban vagy órabérben dolgozó munkások heti keresete jelentősen csökkent. A minimális órabérek megállapítása még csak igéret volt. Ezért az egész textiliparban nagy nyugtalanság keletkezett, egymást érték a sztrájkharcok. A legnagyobb ilyen sztrájk a Csepeli Posztógyárban tört ki. Augusztus 4.-én leállt a gyár fonodája és az appretura mintegy 400 dolgozója. Másnap ezeket követték a gyár összes dolgozói, a sztrájk általánossá vált az üzemben, most már mintegy 2000 munkás szüntette be a munkát. A munkások ekkor még elfogadták az igazgatóság igéretét, hogy tárgyalásokat kezd a bérek rendezésére és pár nap múlva abbahagyták a sztrájkot. Az Ígéretből azonban semmi sem lett és igy már egy hét múlva leálltak egyes üzemrészek, majd néhány nap alatt a sztrájk újra általánossá vált a csepeli gyárban. A munkások titkos ülésen Hatos Bizottságot választottak a sztrájk vezetésére. A sztrájk egyik egykori vezetője igy emlékezik viszsza erre a nagy küzdelemre: "A Hatos Bizottság, látva a szakszervezet opportunista magatartását, erőteljes szervezésbe fogott. Megbízható elvtársak mentek az üzemekbe, ahol gyűjtést inditottak. Megszerveztük az élelmiszer gyűjtést. Ebben a munkában a nő elvtársak jártak elől. A férfiak inkább az élelemnek a sztrájktanyára cipelésében segédkeztek. Csepel kereskedő társadalmának becsületére vált, hogy a munkások kenyérharcát támogatva jelesre vizsgáztak... öt héten át támogatták nyiltan a kereskedők, azután már rájuk is nyomást gyakorolt a község vezetése és a hatóságok ... A sztrájkőrséget megszerveztük, ellenőriztük a gyárkaput. A sztrájktörőket eleinte szép szóval igyekeztünk lebeszélni. Dolgoztak a mesterek, azoknak a gyárban dolgozó hozzátartozói. Bajáról, Győrből hoztak sztrájktörőket. Ezeket a gyár kolóniáján szállásolták el. A gyárban veszedelmesen nőtt a dolgozók száma. A Hatos Bizottság határozatot hozott egy "Hirig Gárda" létrehozására. Megszervezésével engem biztak meg. Jó markos fiukból szerveztem meg, hogy jobb belátásra tudják birni harcunk hátbatámadóit. Az első akció után csökkent a bejárók száma. A másodiknál már a mentők közreműködésére is szükség volt. Ekkor az igazgatóság kérésére rendőrök szállták meg a gyár környékét. Csak az ott lakókat és a munkába menőket engedték be az 500 méteres körzetben lezárt területre. Most már a sztrájkőrségnek ezen kivül volt csak módjában megfigyelést eszközölni. Az ő megfigyelésük alapján újból működésbe hoztam a "Hirig Gárdát". Az egyik fele figyelt, a másik fele kisérte a rendőrök látótávolán tul a kiszemeltet és ott látta el a baját. Sajnos, a gárdából egynéhányat elfogtak. Mivel jól konspiráltunk, nem jutottak a Hatos Bizottság nyomára. A lelkesedés még tartott, pedig a Hirig Gárda néhány elfogott tagja után, most már a bizalmiakat is kezdték elhurcolni a Főkapitányságra. Ezután a nélkülözés mellé a rettegés is odaszegődött... Az egész harc ideje alatt kb. 60-80-ra tehető azoknak a száma, akiket néhány napra kivontak a forgalomból." A harc 5. hetében letartóztattak 8 munkást, akik a sztrájkban vezető szerepet játszottak. Köztük volt Szántó, Fürszter és e visszaemlékezés szerzője is, tehát a Hatos Bizottság 3 tagja. Verték, faggatták őket, ki volt a Hatos Bizottság és a Hirig Gárda tagja, de nem vallottak, senki sem vált árulóvá.