Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Nánay István: Az Egyetemi Színpad történetéből

Nem ay István: Az Egyetemi Színpad történetéből azonban tiltakozott, hogy olyanok írjanak színpadi zenét, akik nem tagjai e szövetségnek. Nem kis mértékben az Egyetemi Színpadon és az Universitas Együttesnél kialakult gyakorlat lazította fel azokat a normákat, amelyekre a zeneszerzők szövetsége apellált. Petur 1962. december 23-án levelet kapott a minisztériumból: „Kedves Petur et! Deák: Fictus és Laodike, Goethe: Tasso c. drámájának bemutatásáról - telefonon történt megbeszélésünk alapján - egyetértünk. Szabó István sk. főelőadó." Deák Tamás, kolozsvári író 1963. január 17-én adott engedélyt darabja bemutatásához, a rendező, Ruszt József egy hét múlva válaszolt, s igen udvariasan jelezte, hogy a február elején kezdődő próbákon nagy gondot fog fordítani a filozofikus szövegre. Végül is március 30-án tartották meg a bemutatót, melyet három újabb előadás követett. Egy csepeli néző, Vezér Béla egy évvel az előadás után a Theopompost játszó Fodor Tamáshoz írt levelében rögzítette benyomásait: „Laodiké lépcsőn való lejövetele olyan, mint egy angyal földre szállása. Csak a szárnyai hiányoztak. Földig érő és fehér ruhája is angyalhoz illő. Kecses idomait ritkán mutatja, akkor is csak pillanatra. Ha megszólal, hangjában szenvedély vagy lágyság van. Nem csoda, ha a császár is beleszeretett. Theopompos mimikája nagyszerű. A hetéra (Nyújtó Zsuzsa) csábító. A százados (Rafael András) logikája bizalommal tölt el. A táncosnő (Derne Éva) bája az ellenfényben jól érvényesül és izgató. A szolgák meg izmos fickók. Mindent egybevetve, a fiatalok ügyesek, kellemes estet szereztek. Gratulálok!" Igazi színházi munkamenet jellemezte az Universitas Együttest. A Deákbemutató után alig egy hónappal már Antonio Buero Vallejo, spanyol szerző Az égető sötétség című drámájának magyarországi bemutatójára készültek. Erről is írt Fodor Géza, s elemzéséből az is kitűnik, hogy meddig mehetett el a kritikus a mű megfejtésében, hiszen ha kódolva és Spanyolországra vetítve is, de érzékeltette: miért aktuális és fontos ez a mű - nálunk: „A dráma két síkon - a konkrét és a szimbolikus cselekvés síkján - játszódik. A cselekmény színhelye egy vakok számára létesített tanintézet, amely mint valami ••aranyketrec« biztosítani igyekszik azokat a lehetőségeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy néhány világtalan fiatalember kibontakoztathassa képességeit, és viszonylagosan teljes életet élhessen. Valójában csak a ketrec megaranyozása, a korlátozott életlehetőségek teljessé hazudása, az illúzióvilág adhatja meg ezeknek a »szerencsétleneknek« a harmonikus létet. Ha valaki le akarja rombolni az illúziókat, törekvése feltétlenül embertelen lesz, 294"