Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)
200 ÉVES A MAGYAR HIVATÁSOS SZÍNÉSZET (AZ 1990. OKTÓBER 24-25-I NEMZETKÖZI ÜLÉSSZAK ELŐADÁSAI) - Pausch, Oskar (Bécs): A magyarországi német vándorszínészet történetéből
Wolternek utolsó vagyontárgyait is el kellett zálogosítania ahhoz, hogy egyáltalán létezni tudjon. Emellett még ruhatár nélkül is kellett játszania, s ráadásul az Orleans-i szüzet. Nem nagyon akarta, s amikor a törvényszéki bíró elé került az ügy, az kijelentette, hogy játszania kell, mivel az igazgató már bekasszírozta a bérleti díjakat. Amikor a színésznő a törvényszéki bíró felszólítása ellenére vonakodott fellépni, fegyveres pandúrok kísérték a színpadra, s játszania kellett. Másnap azonban eltűnt; kereket oldott az igazgatója elől. 6 Sajnos, később Wolter mindent megsemmisített, ami keserű kezdeti próbálkozásaira és korai életére vonatkozott — önstüizálásra való erőteljes hajlamát követve. 7 Ami megmaradt nekünk, az a pesti szerződés, a magyarországi vándorszínészettől a bécsi Burgba vezető perspektívával, a principális Kreibigtől Sonnenthalig. Az Osztrák Színházi Múzeumban található Siege-hagyaték újabb, a magyar színházi élet számára nagyon érdekes forrásanyagot jelent. A Siege-család legalább négy generáción keresztül állt különböző színházak élén. Az általuk gyűjtött anyagot 1930-ban vette át Joseph Gregor a Nemzeti Könyvtár akkori színházi részlege számára, de ez sajnos részben eltűnt a teljes gyűjteményben. Ami megmaradt, az a kutatók számára mindenkor hozzáférhető. Eredeti dokumentumokról, műsoröszeállításokról, naplókról, plakátokról van szó többek között, de sajtódokumentációról is, köztük Richard Beer-Hofmann és Roda-Roda 8 cikkeiről, akik mindketten még a szájhagyományból merítettek. Ezek szerint a Siegecsalád színházi hagyománya egészen a 18. századra nyúlik vissza. Az első, dokumentumok alapján is ismert színigazgató Joseph Siege, aki 1811-ben Znaimban vezetett színházat, ahol társulatához tartozott Therese Krones is. Beutazta az egész Monarchiát, természetesen Magyarországot is. Álljon itt ehhez néhány adat! 1815. április 14-én Siege kibérli a győri színházat; Franz Schopf főjegyző tudomásul veszi, hogy Siege a város pénztárába minden előadás után télen 7, nyáron pedig 6 aranyforintot fizet be; Josephus Siege comicus 1817-ben Vágújhelyen lép fel. 9 Josef Siege 1857-ben halt meg, utóda fia, Ignaz lett, aki 1856 és 1858 között főleg Győrött és Nagyszombatban játszott, ahol egy évadban 50 újdonsággal is kirukkolt. 10 Felbecsülhetetlen értékűek azok a naplók, amelyek közül a legrégebbi feljegyzések, amelyeket Ignaz írt, egészen 1843-ig nyúlnak vissza. Ebben adatokat találhatunk a játszási helyekről és a műsortervről, a napi bevételi mérlegről; esetenként színpadtechnikai jegyzeteket, megjegyzéseket egy-egy új darabról; szerződéseket, valamint jegyzeteket arról, hogy müyen különleges események történtek a társulattal és a magánéletben. Hadd bizonyítsuk a társulat mobilitását egyetlen példával: 1850. december 15-én játsszák utoljára Znaimban a Tékozlót, majd Bécsen keresztül gőzhajóval érkeznek december 19-én Pestre, ahol Siege igazgató egy eszéki évadról tárgyal. Azonnal továbbindulnak Mohácson keresztül Eszékre, ahol december 26-án csatlakozik hozzájuk néhány pécsi színész. December 26-tól már játszanak, 1851. február 6-án már a Michel Ferin van műsoron, Siege „kreppet kapott" — feltehetőleg dekorációs célokra. A napló feljegyzéseiből kiderül, hogy a társulat jó viszonyban volt a városi polgársággal, bálokat szerveztek, barátságok kötődtek, újra felbukkan egy ellopott óra. A társulaton belül mindig előfordulnak nyugtalanságok, hiszen pénzről és rivalizálásról van szó. 1851. június 12-én a következő történt: „Flórnak kellett súgnia, de feldühödött Graube asszony ízetlen nevetésén, odavágta a földhöz a súgópéldányt, s eltűnt, anélkül, hogy tovább súgott volna."
