Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (Színházi tanulmányok 16., Budapest, 1966)

Előszó helyett

Kancák folyton futottak, a kötelek húzódtak, mire középig értek gyorsan el is csépeltek. A szemet megforgatták, a vékákat megrázták, szekereket megrakták, malomba inditották. Hajtsatok hé! Hi, elé! A huncut molnárné pedig, mikor látta, hogy érkezik, annyi szekér s ugy megrakva, a kontyát is félrecsapta, s a rétre elfutamoda. Tágas mező zöld ág nélkül, ha haragszik, majd megbékül. De a molnár derék mester, malomra nézni nem restéi, a bundáját kanyarítja, szőrével bévUl hátradobja, kalapácsot dug övébe, kötelet fog a kezébe. Azzal gyorsan nekikezde, a malmot jól kikötözte, a sarkait megragadta, a bütükre állította, kalapáccsal ütögette, a kerekekhez illesztette. Hajtsatok hé! Hi, elé! A zsilipet felhúzta, helyre igazította, aprószemü, piros buza: felöltötte a garatba. Garatba elhelyezkedett, onnan kőre esegetett, kő alól folyt tekenőbe, szép, tiszta liszt lett belőle! Hajtsatok hé! Hi, elé! Troian nagyon boldog vok, malom-tizedet adott, molnárt megjutalmazott, azzal lóra is kapott, hazafelé kocogott, a fiatalság hajtott, az ökör fujt s nyálazott, szekérkerék csikorgott. Hajtsatok hé! Hí, elé! Lám, a derék Dochiana, szép gazdasszony, nemhiába. Már benn a szobában hallja, a legények kurjongatás át, a szekerek csikorgását, a kamrába bependerült, és kiválasztott a szegrül egy nagy, finom, sürü szitát, selyemből szőtték a vásznát, felgyűrte az ingeujját, megmutatta fehér karját, szita, szita, jár a szita, hóként hull át a liszt rajta, fent a dobot ütögeti, lent a lisztet meregeti, Hajtsatok hé! Hi, elé!