Matkovics, Marijan: Álomvásár; Q 387

- 52 - t téglával... S kép nem függ ott a falon... Az pedig borzasztó, ha a falon nincs kép, mert tudod, Krésó, te még fiatal vagy, nem érted még, hogy az ember életében kell valamiféle képnek lennie... Egyébként minden olyan üres, olyan borzongató... Krésó

: Ugyan hagyja, Antun bácsi, a végén még filozófus lesz magából! Vilma

: /inkább saját magának/ Mindig üres szalmát csépel... Antun

: No tessék, aszongya, "üres szalmát csépel!" Ha az ember nem gondolkodik - baj van! Ha gondolkodik - akkor üres szalmát csépel! Senki se törődik itt azzal, Krésó, hogy én mit gondolok. S tudod, én mégis gyakran elképzelek magamnak valamit - itt azonban mindenki a maga életét éli és körömfeketényit se ad rá, hogy ugyan mit gondol egy öregember. S talán igazuk is van: én ugyanis soha semmiféle okos dolgot nem eszeltem ki... Elfrida, igen, ő mindig leleményes volt, ezt el kell ismerni!... Bizonyos módon még téged is ő eszelt ki. Mert lám, ha te nem vagy, ugyan ki érezne ilyen mélyen, igazságosan, emberi módon itten... /Legyint/ Senki! Elfrida néni is ugy halna meg, mint ahogy én fogok meghalni. Mint a kutya! /Az előszobából belép Nina és Mirkó Bérics. Nina egy csésze kávét hoz a tálcán./ ^ Bérics

: ...és én igy élek. Mintha hullámvasúton nék. Hol fönn van az ember, hol lenn! Akvizició - amikor százalékból él az ember: amit megragadsz, az a tied! Persze, az adók megnyúzzák az embert, ha jön az elseje, abban se vagy biztos, hogy a házbért ki tudod-e fizetni... No de valahogy mégiscsak szabad vagy, nem rothadsz reggel héttől az irodában s útközben azzal is foglalkozhatsz, hogy mások holmijait eladogatod; az emberek manapság mindenüket eladják adagak^ák... Ez a mai főzelék nyomorúságos volt, a légutolsó falu-