Alpár Ágnes: A fővárosi kisszínházak műsora. A Tháliától a felszabadulásig. 1904-1944 (Színháztörténeti füzetek 56., Budapest, 1974)

Rövidítések

UJ SZÍNHÁZ /VI., Révay u.l8./ I927. október 27-én,, az egykori Folies Caprice helyiségében, ahol egy ideig a TháKLa Társaság /l.o./, majd 1918-1927­ig Rott és Steinhardt Kis Komédia nevü kabaréja működött, meg­nyilt a háromfelvonásos darabok előadására szervezett üj Szinház. A megnyitó beszédet Szép Ernő tartotta /Szinház! Élet, 1927» 44.sz./. A helyiséget a berlini tanulmányútjá­ról hazatért fiatal épitész, Upor Tibor, a későbbi neves díszlettervező építette át kamarajellegű szinház céljára. Az első évadban háromtagú igazgatóság vezette a színházat: Ernőd Tamás költő, Bársony István színész és Upor József, a Fasor Kabaré és a Scala Szinház egykori igazgatója. Upor József volt egyben a szinház tőkés vállalkozója is. 1928-29­ben a művészeti igazgató Torday Ottó, dramaturgja Vitéz Miklós, rendezője Bérczy Ernő volt. 1929 őszén ismét Upor József vette át a művészeti irányítást. I93I szeptemberétől december végéig Torday Ottó bérelte a színházat, Vitéz Miklós művészi iranyitása mellett. I932. januártól Bárdos Arthur és dr. Herman Richárd Művész Szinház nevű vállalkozása működött a helyiségben, amely 1935 márciusától Pesti Szinház néven a Vigszinház kamara­színháza volt. Ezt követően egy évig önálló színházként mű­ködött. I927-3I között vezető szinészei voltak Baló Elemér, Somlay Artúr, Bársony István, Toronyi Imre, Csortos Gyula, Berczy Géza, Gózon Gyula, Harsány! Rezső, Gellért Lajos t Justh Gyula, Orsolya Erzsi, Somogyi Erzsi, Berky Lili, Dajbukát Ilona, T. Halmy Margit, Kaszab Anna. Rendezői: Bársony István, Bérczy Ernő, Anday Ernő, Hont Ferenc, Egyed Zoltán, Torday Ottó, Baróthy József. Díszlettervezője ugyanezen idő alatt Upor Tibor volt. "A szinház ma nem tud eleget mon­dani az embereknek.•• a közönség nem kap elég ujat, eredetit, ér­dekeset a színpadtól és nem tudja miért lelkesüljön. Megérett az idő egy uj színjátszó és a rende­ző-technika inaugurálására, egy olyan reformra, amilyent annak idején Párizsban Antoine és He­me tor szagban Brahm és Reinhardt kezdtek, csak azt nem tudni, hon­nan ós hogyan fog jönni ez a reform.. /Schöpf lin Aladár, Nyugat, 1925­I. 6I0.I./

Next

/
Oldalképek
Tartalom