Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

liberalizmus sodrában vél sikerre jutni. Ami közben van. a beduin repülő sereg, Hicklin angol büvészcsalád és Wels tanár amerikai varázsló és léghajós mutatványai, melyeket a közönség kifütyül, már innen esnek a művészet határain. És ebben a sorban váratlanul felbukkan Molière a Botcsinál­ ta doktor ral; a sajtó még csak tudomást se vesz róla. Igy ért véget eléggé dicstelenül Molnár budai Népszín­háza. Itt is mint másutt, elment anélkül, hogy valaki búcsúztatta, vagy sajnálta volna. Senki sem emlékezett már a sikerekre, a lelkes tüntetésekre, a ragyogó látványokra, csak a vég, a dicstelen vég élt már a köztudatban. Utána Miklósi Gyula, székesfehérvári szinlgazgató próbálkozott meg és az a lap, mely legjobban támogatta Molnárt, s olykor még a Nemzeti Színházzal szemben is ki­játszotta, igy ir: "Jól esett látni, hogy végre más alakok vannak a szinpad deszkáin, nem olyan fabábok és dróton mozgó szinészek, kik elszavalják szerepeiket minden plasz­tikai és művészet nélkül, minők Molnárnál utolsó időben voltak." Miklósi Lukácsy Sándor darabjával, A zsidó honvéd­del nyitja meg előadásai sorát március 5-én, bár előbb Kleinnek "Berlinben 2oo-szor adott izgalmi drámáját", a Gergely pápá t hirdeti. Miklósinak további szereplése be­köszöntőjéhez hasonló; olyan mint Molnár karikatúrája. A műsor a konzervatív budai közönség igényeihez túl** ságosan liberális és főképp túlságosan alacsony színvonalú. Mintha egyenesen egy kisvárosi fészerből jött volna ide a Nemzeti Szinhaz tőszomszédságába. A zsidó honvéd re Lukácsy Sándor másik darabja következett, A zsidó apáca és József császár , majd Mária Terézia és az utolsó jezsuita , aztán újra A zsidó honvéd . Március '19-ére szenzációs újdonságot hirdettek felemelt helyárakkal, fényes kiállítással és nagyszerű képletekkel: Batthyány Lajos és az aradi vértanuk elmen. A sajtó egy része tiltakozik a kegyeletlenség ellen, mely Batthyány tragikus alakját szinpadra hurcolja és nem átall fényes nevekkel üzérkedni. Az egész nagyhangon hirde-

Next

/
Oldalképek
Tartalom