MAGYAR SZÍNPAD 1891-1892 (1. évfolyam 1-8. sz., 2. évfolyam 1-7. sz.)
1891-11-15 / 6. szám
2 MAGYA K SZINPAD. „És te se állj oly katonásan. — Bánk bán szerzője meglapul — Megállj ! . . . A fobünös nyomában El nem szelelsz — javítlanul I" .... Majd Moliére i- kékre szeppen S ucezu, elillan, szárnyszegetten S mig Goethe átlyukadt szemekkel Kutatja műve hűlt helyit, Szózat recseg: „Haha! Mehetsz! El! . . . Mert ám a tübbin még segít Scenirozo plajbászom vége, — Téged még én se ütlek nyélbe!" Így ám a bősz statárium .... A megezibált bús szellemek „Rakodczay-Scenarium !" Süvöltenek és lengenek És lengenek, nem nézve vissza. — S köhög . . . röhög sok csúf statiszta. . . . Lévay Oyula. Még néhány szó a „magyar Hánilet"-hez. Szeged, 1891. nov. 8. Bókkal kezdem én is megjegyzéseimet. Örvendek, hogy Janovics ur nem színész léttére mélyre hatóan foglalkozik Hamlettel s múltkori czikkemet figyelmére méltatta. Czikkem egy állítását, melyet Egresivel támogattam. Janovics ur tévedésnek mondja s konstatálja, hogy állitásom eredetének nyomára sehol sem talált Egresi munkájában. Nem találhatott, mert mint észrevettem, Janovics ur Egressinek csak a „Színészet iskolája" czhmi munkáját lapozta át, holott vau még Egressinek egy „Színészet Könyve" czimü munkája is (Pest. 1866. Emich G. kiadása) melynek általános részében mindjárt a 2-ik lapon a többek között ez áll: ,.. .. a szóló művészetek a képzőknél sokkal nenizetiehbek. Különösen a költészet és színészet, bármily magas színvonalra emelkedjenek, s a tárgyiasságnak bármily ne továbbját érjék el: s a j á t nemzetiségűk határaiból egészen solia ki nem léphetnek. Az ö általánosságuknak és tárgyiasságnknak a hazai levegő terjedelmi köre s/.abja meg határait. Ezért van, hogy költő és színész, két nyelven egyenlő jelességgei nem alkothatnak. Ezért van, hogy azon alakok, melyeket a költészet és színészet idegen nemzetektől vesznek át meghonosítás végett: szorosan véve nem egyebek, mint fajunk törzsökébe oltott ti j ágak. R e 11 i c h u é Stuartja n é m e t k i r á 1 y n é, R a c h e 1 é f r a n c z i a, R i s t o r i é o 1 a s z, J ó k a i n é é m a g y a r; A I d r i d g e Shyllockja néger angol zsidó, Larocheé német, Megyerié magyar zsidó volt". íme ezek Egressi szavai. Es nehogy valaki azi gondolja, hogy Egresi a „Színészet iskolája" czimü munkájában másként vélekedik, ide iktatom a Janovics ur által idézett passzus kiegészítéseid azt, amit .1. ur elfelejtett idézni: „A lélek közlönye a nemzeti nyelv; s igy az érzelem k í'i I sö alakja sem lehet más, miut azon nemzeté, in e 1 y ne k n y elvén ez ember beszél. Ezen „nemzetegyéni" alakban jelenik meg mindaz, amit a szenvedély világában általánosnak, minden ember által érthetőnek ismerünk következőleg a ni a g ti u k nemzetiségének területe, a liaza jelöli ki azon természetes batárokat, melyeken belül az idegen nemzetiségek jellemzése kezdetét veheti". Janovics ur azt mondja, hogy az én állitásom mellett ,.a művészi egyénítés kelléke teljesen illuzóritissá válik, mert egy idegen alakja a saját nemzetiségének jellegét reá nyomni anynyi, mint hogy, a színész a megalakítandó jellemre a saját egyéniségének bélyeget nyomja." Engedelmet kérek : látszik, hogy Janovics ur nem színész, vagy tapasztalásai csak regnatio természetűek. Művészeti alaptörvény, hogy minden művésznek a munkájára (színésznek az általa alakított jellemre) saját egyéniségének bélyegét kell nyomnia. S miután egy művész egyéniségéből a nemzetiségi, faji vonatkozás nem hiányozhatik, az alkotott jellemből (bárminő nemzetbeli legyen az) a művész saját nemzetiségi faji vonásai sem hiányozhatnak. Mert a művészi egyén és a (Egresi kifejezése szerint) nemzet egyén közt óriási távolság van, amely távolság alkotta mesgyében elférnek egy művésznek összes alkotási elemei: az emberi jellemvonások általánositása a kedély és eizelem világában. A művészi egyének a „nemzet egyén" csak egy igen csekély elementumat képezi. Igen is s/.nbad tehát, sőt szükségképen. hogy Rossi Hamletje olasz, Irwingé angol, Sonnen- t halé Német és Nagy Imréé vagy Kovácsé magyar legyen. Vagyis absolute alárendelt dolog, hogy Shakespeare Hamletje dán legyen azért, inert szerzője a dán históriából merítette tárgyát. A fődolog az, hogy Hamletben először az általános emberi jellem (a typus) érvényesüljön a színész alakítása folytán, ekkor az a körülmény, hogy Hamlet, az illető színész nemzetiségéhez képest, olasz, német vagy magyar, csak azon fontos művészi czél elérésére szolgál, hogy a legközvetlenebb hatással birjou hallgató-ágára, mely a s/.inészszel egy és ugyanazon nyelvet érti és beszéli. A nemzeti jelég beoltásával nincs meghamisítva egyetlen alak sem, mint Janovics úr véli, sőt ezzel hatása növekszik a legtermészetesebb legigazabb módon. Tegyük fel. hogy Bánk-bálit lefordítanák olasz, angol vagy német nyelvre és Bánkot Rossi, Irwing vagy Sonnentlial, eljátszana, (elfedezhetné e valak' akármelyik Bánkban a typikus magyart? Lehetetlenség. Egy művész sem tagadhatja meg minden tárgyiassága melleit sein nemzetiségét, faját véralkatát, valamint hogy nem sajátíthatja el idegen nemzetiségek fajt véralkati sajátságait. De nem is szükséges, mert csak éri éke csökkene művészi egyéniségének, melynek — mint már említettem a nemzetiségi vonás kiegészítő, az igazi hatáshoz feltétlenül szükséges részét, képezi. Ne tessék képzelni, hogy a magyar színésznek ez alapon Coriolánusboí Zrínyi Miklóst kell előállítani. Nem. Coriolánusnak jeliemi feltételei adva vannak, azok első sorban nem magyar, nem angol, nem római nemzetiségiek, hanem általános emberiek. A színész feladata tehát első sorban az általános emberi jellemet megalkotni s aztán saját nyelvén, saját hangsúlyával, saját természetével — tehát nemzetségének substratumaival az alkotott jellem hatását növelni és értbetöbbé tenni közönsége előtt. Tegyük fel Janovics úrral egyetértőleg, hogy nem szabad az alakokat nemzetségükből kiforgatni, vagyis nem szabad a színésznek azokat saját nemzetiségéhez assimilálni. Kérdem, hol talál anyagot a színész fantáziája egy Coriolanus (a romauus) alakításán? A római nép faji tanulmányozásából? Hiszen ez a faj már nem létezik. S igy szokásaikat, erkölcseiket, szenvedélyeiket legfeljebb a históriából való elméleti determinatio világíthatja meg. Ez pedig gyér világosság a színész fantáziájának, de nincs is rá szüksége, mert nem hogy a színész tartoznék ragaszkodni egy tragédia bős nek faji jellegéhez, öe még maga a tragédia bősének szerzője sem tartozik, mert hiszen épen Egressi mondja. hogy „pl. Schiller angolai. Goethe spanyoljai es Lessing olaszai épen olyan derék német emberek voltak, mint költőik magok voltak." Ezt meg nem Egressi. hanem maga Göthe mondja: „Die Shakespear's Römer sind doch eingefleischte Engländer." Miért ragaszkodjék tehát a színész a költött alakok nemzetiségi jellegéhez és miért ne alakítsa azokat saját nemzetének nyelvén saját nemzetének nagyobb tetszésére? IgenG. az olasznak az olasz Hamlet, a németnek a német, a francziának a franczia Hamlet tetszik legjobban : az a bizonyos enfant amüsant, qui est oraiainent un franyais " (Épen most olvasom a „LI 11 u s t t ation" legutóbbi (okt. 81.) számában, hogy Savigny már jókora szenvedélyt is tulajdonit Mounet-Sully Hamletjének. „II pousse mondja Savigny, — le sentiment dramatiipie jusqn'A sa derniére lemite, parfoi m é ni e a u - d e I á.") Hát a magyarnak nem a magyar Hamlet tetszik-e legjobban? Az, aki az ö nyelvén beszél, aki az ö esze szerint gondolkozik és aki az ö szive vére szerint érez. szeret, küzd utolsó pillanatáig. Molnár hisz-lo.
