Kerr, Walter: Színház Amerikában - Korszerű színház 47-48. (Budapest, 1963)

I. Gondolatok színházról, drámáról

feladattal kell megbirkóznia, Blőször is ki kell találnia egy teljesen eredeti mesát, olyan biztos hatással, amilyet az Atlasz-rakétáktól senki nem követel; ezután pedig kötelessége, hogy az ezernyi részlet mindegyikét friss áttekintéssel és elmélyült képzelőerővel formálja remekbe. Neki kell öntenie a betont és utána elvégeznie a belső dekorációs munkát is.

És mindezt annak a ténynek az ellenére, hogy az általunk ismert legnagyobb drámaíróknak eszük ágába sem jutott volna ilyesmire vállalkozni. Szophoklész nem pazarolt munkaerőt a cselekményekre; mindig olyan alapról indult el,amelyről tudta, hogy be fog válni, hiszen már régóta és annyiszor bevált. Shakespeare valósággal szó szerinti értelemben böngészte át a bestsellerek listáját és kiemelte azt, ami a leginkább tűzbiztosnak látszott. Nincs értelme annak az érvnek sem, hogy ezek az emberek, szerencséjükre, olyan korban működtek, amikor a közönség még nem tompult el és a témákat még nem csépelték agyon. Szophoklész után kétezer évvel előjött Racine és kölcsönvette azt, amit már Szophoklész is kölcsönvett; szalonképes eredménnyel.

Akadémikus közhely-e ez, amely mai bonyolult, tulfinomult izli sünk fényében teljesen érdektelen? Nem szükségképpen. A közönség sosem kérdezi meg az Írót, honnan vette cselekményét, csak azt kérdezi, mit látott benne. A képzelőerő próbája a "hogyan Írja meg?" kérdésében rejlik; hisz végül is a "mit ir meg?" kérdésre a válasz mindig változatlan: azt, arai öröktől fogva igy van.

A meséket talán úgy tekinthetjük - ás ebben, úgy lehet, még ráció is van -, mint az emberi sors őseredeti és állandóan visszatérő rögzítéseit. Az alkotó munka nem abban áll, hogy ezeket a megállapításokat megváltoztassuk; abban áll,hogy megértsük őket. Valóban, a tapasztalat szerint, valahányszor egy drámairó azon erőlködik, hogy megváltoztassa a megállapításokat, hogy az emberi sors tényeinek ábrázolásában végletesen

22