Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)
Történelem - Pál-Antal Sándor: Csíkszereda a 18. század elején
PÁL-ANTAL SÁNDOR ■ A város lakossága A város területi kiterjedésének a nagyságát tükrözi a lakosság létszáma is. Csíkszereda népességére vonatkozó 18. század eleji összeírások tükrében, családonként átlag öt személyt számítva, egy 200-250 lélekszámú kisváros tűnik elénk. ■ Csíkszereda népessége 1643-1733 között Év 16437 1713. 1722. 1733. Család 45 40 49 38 *SzOkl Új S., 235. A lakosság száma hosszú időn keresztül alig változott. Feltűnő, de nem egyedi eset, hogy a város lakossága két évszázad (1600 és 1800 között) alatt többnyire stagnál - általában 40-50 család között ingadozik - és csak a 18. század második felétől beszélhetünk egy enyhe gyarapodásról. A megtorpanásnak bizonyosan több oka volt. A gyakori járványok sokszor megtizedelték a lakosságot. Ilyen volt a pestis, a himlő, a kanyaró és egyebek, amelyek főként a gyerekek közül szedték áldozataikat, de nem kímélték a felnőtteket sem. Az itt tárgyalt időszak rendkívül nagy áldozatokat követelő járványának az 1717-1719. évi bubópestis bizonyult. Ezzel kapcsolatosan Csíkszeredára vonatkozóan tudjuk, hogy 1719-ben az 1023 lelket számláló csíksomlyói egyházközségben 166-an elhunytak pestisben.3 4 Ennek az egyházközségnek tagja volt a mintegy 230 lélekszámú Csíkszereda is. A veszteségeket átlagosan számítva akkor a városból a pestis áldozata 45-50 személy lett, vagyis a lakosság 20 %-a, ami kevesebb, mint a széki átlag (40-45 %). A járványok mellett számolnunk kell az egyéb természeti csapásokkal, a szárazsággal, tűzvésszel, valamint a gyakori háborúskodással, amelyeknek szenvedő alanya volt a város is. Gondolunk itt a 17. század végi tatár betörésekre, valamint a kuruc-labanc harcok megpróbáltatásaira. Döntő befolyással bírt a lakosság gyarapodásának a stagnálására a gazdasági helyzet alakulása. A virágzónak mondható 17. század első fele után, II. Rákóczi György szerencsétlen lengyelországi hadjáratát követő hanyatlás több évtizedre visszavetette az ország gazdasági életét, amelyet Csíkszereda különösen megérzett. Még a 18. század elején is nyögte annak következményeit.1 Kedvező konjunktúra hiányában a város lakossága nem vált kézművessé és kereskedővé, megmaradt szántó-vető földművelőnek és állattartónak. A szűk városi határ pedig csak néhány családnak tudott megélhetést biztosítani, ami miatt a földművelésből élő népesség gyarapodását biztosító körülmények sem jöttek létre. A népesség gyarapodásánál tekintetbe veszik a természetes szaporulatot, és a betelepedések révén történőt. A kettő összegéből megismerhető a tényleges szaporulat. Csíkszereda esetében ez az összevetés lehetetlen, mivel ebből az időből még nincsenek anyakönyvek, amelyekből kiszámítható a természetes szaporulat alakulása, és nyilvántartások sincsenek a betelepülőkről. Közvetett úton azonban ismeretes, hogy a környékről inkább beszivárgásnak mondható betelepedés megszakítás nélkül folyt. Ezt lehetővé tette az a tény, hogy a megüresedett városi telkeket, ha a rokonság rövid idő alatt nem igényelte, a tanács új lakóknak adta. Az új lakók pedig csak elvétve voltak idegenből jött mesteremberek, szinte mindannyian a környező falvakból származtak. Ezt a helyzetet igazolja az a tény, hogy a városlakók tulajdonában lévő földeknek mintegy kétharmada a város körüli falvakon (Taplocán, Csíkszentléleken, Várdotfalván, Csíkszentkirályon és Szentimrén) találhatók, ahonnan azok tulajdonosai származnak. 1713-ból és 1733-ból a városlakókat név szerint is ismerjük. Ezek szinte mind magyar nevek, és a környező falvakban is megtalálhatók. Mind a két összeírásban vannak Albert, Baka, Barta, Beke, Bartos, Bíró, Csiszár, Dávid, Gál, György, Gecző, Jakab, János, Márton és Vízi családnevűek. Ezek mellett 1713-ban találunk még András, Dóczé (Dóczi), Ferenczi, Keresztes, Kis, Mezei, Pap, Szabó és Tordai, 1733-ban pedig Deák (Literati), Gere, Gothár, Hideg, László, Orbán, Rancz és Szopos nevűeket. 3 SzOklVII, 233. 4 Megjegyzendő, hogy e sorsban osztozott Sepsiszentgyörgy is. E kérdéssel kapcsolatosan lásd részletesebben: PÁL-ANTAL 2009, 291-304. 292
