Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)
NÉPRAJZ - SALLÓ SZILÁRD: Rontáshiedelmek, hiedelemszerepek a gyimesi közösségben
A század egyik legjelentősebb monografikus írása Pócs Éva nevéhez kötődik, aki Zagyvarékás néphite címmel, 1964-ben jelentetett meg könyvet, amely a későbbi évtizedekben mintául szolgált más helyi hiedelemmonográfiák számára. Pócs Éva néphittel kapcsolatos kutatómunkája átfogja a 20. század második felét, de napjainkban is számos írása jelenik meg főként a boszorkányhiedelmekről. Pócs munkáiban a magyar néphit európai kapcsolataira helyezi a fő hangsúlyt. 2 E tanulmány bevezető részének keretei között nincsen módomban a néphit kutatóinak teljes névsorát fölállítani, viszont az eddig felsoroltak mellett fontosnak tartom megemlíteni KESZEG Vilmos népi hiedelmekkel kapcsolatos gyűjtéseit. KESZEG ide kapcsolható tanulmányaiban, köteteiben a hiedelmek világértelmező szerepére, valamint a hiedelmek funkcióinak és kontextusainak vizsgálatára helyezi a hangsúlyt. Egyik legjelentősebb munkája, amely foglalkozik az előbb felvázoltakkal 1999-ben jelent meg Mezőségi hiedelmek címmel, de itt említhető meg Tájban élő ember: hiedelem és biográfia című írása is. Rátérve az általam vizsgált gyimesi közösségre irányuló néphit kutatásokra elmondható, hogy a gyimesi csángók hiedelemvilágát is több munkában dolgozták fel. Ezek közül, hogy csak néhányat említsek: SALAMON Anikó 1987-ben megjelent gyimesi gyűjtéséből származó Gyimesi csángó mondák, ráolvasások, imák című könyve, ALBERT Ernőnek 1995-ben megjelent Boszorkányos dogok. Gyimesi csángó hiedelemmondák, hiedelmek címmel megjelent munkája, de jelentősek TANKÓ Gyula írásai is, melyek közül a 1996-ban megjelent Gyimesi szokásvilágot, valamint az annak folytatásául szolgáló Életvitel a Gyimesekben (2001) című könyvét említem, amelyek figyelmet fordítanak a hiedelemvilág helyi megnyilvánulásaira. Jelen tanulmányomban a boszorkánysággal, valamint román papokkal, kalugerekkel kapcsolatos rontáshiedelmeket vizsgálom, emellett külön kitérek azokra a természetfeletti erővel rendelkező hiedelemalakokra, akik a közösség szemében maguk a rontás okozói, közöttük tárgyalva a fermekást, a gurucsást, a szorosabb értelemben vett boszorkányt, valamint a kaluger papot, mint igazságszolgáltatót, közvetítőt az isteni szféra és az emberi világ között. Végül azt tárgyalom, hogy a rontáshiedelmek milyen módon épülnek be egy kiemelt személy biográfiájába. A vizsgált gyimesi közösség esetében élő, funkcionális hiedelmekről beszélhetünk. Mint ahogy a továbbiakban láthatóvá válik ezek a hiedelmek jelentős szerepet töltenek be az emberi életpálya megkonstruálásában, és meghatározzák a közösség tagjai közötti kapcsolatrendszert. 2 BARTHA 1998. 474.
