Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)

NÉPRAJZ - SALLÓ SZILÁRD: Rontáshiedelmek, hiedelemszerepek a gyimesi közösségben

Bevezetés A magyar néphit kutatása jelentős múltra tekint vissza, a kutatás visszanyúlik egészen a 19. század közepéig, amikor is IPOLYI Arnold megjelentette Magyar mythologia (1854) című monográfiáját. Ez az első olyan tudományos munka, amely folklór adatokat és összehasonlításra alkalmas anyagot is összefoglaló módon felvonultat. E műre ihlető forrásként szolgált a korábban, GRIMM által megjelentetett Deutsche Mythologie című munka. Akárcsak GRIMM, IPOLYI is követte a kornak azt a törekvését, hogy feltárja az ősi vallási rendszert, a nemzeti mitológiát. A 19. század utolsó éveiben KANDRA Kabos jelentetett meg, szintén Magyar mythologia címmel könyvet, amelyben továbbgondolta az IPOLYI könyvében leírtakat, ezzel leróva tiszteletét a nagy előd IPOLYI előtt. A 19. század végére a mitológiakutatás nagy mennyiségű anyagot hallmozott fel, ennek következtében a népi hitvilág önálló kutatási témává vált. A 20. század elején a néphitkutatás alábbhagyott a mitológiai gyökerek keresésével, attól függetlenedve monografikus témát jelenthetett a folkloristák számára.

1 Ebből az időszakból származik RÓHEIM Géza mérföldkőnek számító munkája a Magyar néphit és népszokások (1925), amely napjainkig jelentős műnek számít. Jelentőségét abban látták, hogy a szerző e kötetben a magyar néphit kutatását a nemzetközi vallásetnológia keretei közé illesztette. A 20. század későbbi évtizedeiben SOLYMOSSY Sándor szintén szerepet játszott a néphit kutatásának vizsgálatában, az ő nevéhez fűződik a Magyarság néprajza, Hitvilág című részének a szerkesztése is. Fontos megemlíteni a Szendrey testvérek, SZENDREY Zsigmond és SZENDREY Ákos munkásságát is, akik hiedelemtárgyú munkákat jelentettek meg, valamint kiadtak egy babonaszótárt is, amely 2001-ben Igézet ne fogja... A népbabonák világa címmel új kiadásban is napvilágot látott. A 20. század második felének egyik legjelentősebb néphitkutatójaként DIÓSZEGI Vilmost tartjuk számon, aki A pogány magyarok hitvilága címmel, 1967-ben jelentetett meg könyvet a honfoglaláskori magyar sámánizmusról. DiószEGi-t követően DÖMÖTÖR Teklának is számos tanulmánya mellett, 1981ben megjelent A magyar nép hiedelemvilága című összefoglaló munkája. A magyar néphit kutatásának fontos momentuma az 1980-ban, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatócsoportja kiadásában megjelent Magyar hiedelemmonda katalógus, amelyet BIHARI Anna állított össze, és az Előmunkálatok a magyarság néprajzához 6. kötetében tett közzé. A hiedelemmonda-katalógus tizenöt témakörben és további altémákban tárgyalja a magyar területen fellelt hiedelmeket. 1 BARTHA 1998. 474.