Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2006)

RÉGÉSZET - TÖRTÉNELEM - NÉMETH GYÖRGY: „A hadi készületek iránt sietőleg rendelkezek." Gál Sándor ezredes székelyföldi tevékenysége 1849. januárja és májusa között

szervezőkészsége és katonai ismeretei miatt emelkedik ki. Jelentős szerepe volt az önálló magyar hadsereg létrehozásában. 1848-ban számos oktatási és szolgálati szabályzatot írt a nemzetőrség és a honvédség számára, ezek a több ezer példányban kiadott művek tették nevét a kortársai számára ismertté. A márciusi forradalomat követő szűk fél évet - leszámítva május-júniusi erdélyi küldetését - nagyrészt Pesten töltötte. Az Országos Nemzetőrségi Haditanácshoz, majd a fővárosi nemzetőrség főparancsnokságára nevezték ki segédtisztnek. Hivatali munkája mellett az általa fordított és szerkesztett szabályzatok kiadásával foglalkozott. 1848 augusztusában hagyta el a fővárost mint BERZENCZEY László segéde, aki önkéntes könnyűlovas sereg - a későbbi Mátyás-huszárezred - felállítására kapott megbízást a Székelyföldön. A központ Marosvásárhely lett, ahol Gál Sándor a 12. honvédzászlóalj és a helyi nemzetőrség megszervezésében is részt vett. Az agyagfalvi gyűlésen a megalakuló székely tábor vezérkari főnökévé választották. A november 5-i marosvásárhelyi vereség után a Székelyföld nagy része az ellenség kezére került. Császáriak szállták meg Maros- és Udvarhelyszéket, december elejére Franz DORSNER ezredesnek sikerült elérnie, hogy Csík is behódoljon, igaz, a területére nem lépett idegen katona. Egyedül Háromszék döntött a fegyveres önvédelem mellett. Ide húzódtak vissza a 12. honvédzászlóalj katonái, a Mátyás-huszárok és ide érkezett Gál Sándor is, akinek a legnagyobb haditette Háromszék védelme során a HEYDTE százados által vezetett - 4 század határőrből, 2 sorezredi századból, egy dragonyos századból és 5000 román felkelőből álló - ellenséges tábor szétverése volt Felsőrákosnál. A december 24-i hidvégi csatában elszenvedett vereséget követően a háromszékiek is tárgyalásra kényszerültek a behódolásról .Az egyezményt végül Árapatakon írták alá 1849. január 2-án. Ennek értelmében a széket nem szállták meg idegen csapatok, a határőrök megtarthatták fegyvereiket, de az osztrákok követelték a Kossuth-huszárok és a 12. honvédzászlóalj lefegyverzését és az ágyúk átadását. A hűségesküt január 5-én Brassóban mindössze HORVÁTH Albert főkirálybíró tette le néhányad magával. Az ágyúk többségét elrejtették, a honvédek és a Kossuth-huszárok magánházaknál kerestek menedéket. KOSSUTH már 1848 áprilisának végén BATTHYÁNY Lajos miniszterelnök figyelmébe ajánlotta Gál Sándort, többek között DAMJANICH Jánossal egyetemben, mint akit főtiszti állásra alkalmasnak tart. Ekkor még csak hadnagy volt, de ő is, akár csak a többi honvédtiszt, gyorsan haladt a ranglétrán. 1849 januárjában ezredessé és a 14. (1. székely) határőr-gyalogezred, korábbi alakulata, parancsnokává nevezték ki, néhány hónappal később pedig a megalakuló a székelyföldi hadosztály élére került. Elsőként - 1849. február 4-én, igaz, akaratán kívül - ő ütközött meg a hazánkba bevonult oroszokkal és az utolsók között, 11 nappal Világos után hagyta el a csatateret,