Srágli Lajos: Ásványolajtermékek és kereskedelmük Magyarországon a XIX.-XX. században (Zalaegerszeg, 2005)
tényező is megoldást sürgetett: a kőolaj importjára elsősorban Romániából volt lehetőség, de Magyarország és a szomszédos államok közti, barátságosnak éppen nem mondható viszony a politikai fenyegetés mellett a gazdasági függés állandó veszélyérzetét is keltette. Hazai kőolajtermelés híján a nagyfokú kapacitás kihasználatlansággal küzdő ásványolaj-feldolgozó iparunkat különösen nehéz helyzetbe hozta a román kormány 1936. év elején kiadott devizarendelete, mely az ásványolaj és termékei szállítását csak nemesvaluták ellenében engedélyezte. így az 1935 novemberi legmagasabb exportárakhoz képest is lényeges áremelkedés állt - elő: az exportárak 38 %-os emelkedése az illetékekkel együtt öszszesen mintegy 40-42 %-kal növelte az ásf ványolajimport összeM gét. Tartós behozatalra I azonban nem is nyílt I lehetőségünk, mert az I ország ilyen mértékI ben nemesvalutával • nem rendelkezett. A W\ helyzet csak azután A Shell Kőolaj Rt. agitátorháza, javult valamelyest, 1930 körül amikor aláírták a magyar-román fizetési- és árucsere-egyezményt, s a behozott kőolajat csak 30 %-ban kellett nemesvalutával fizetni. A behozatali nehézségek ellenére a kőolajimport és kőolajfogyasztás átmenetileg csak a gazdasági válság éveiben csökkent, de utána rohamosan emelkedett. Hazai kőolajtermelés híján, és a behozatal korlátozott lehetősége miatt kőolajfinomítóink kapacitása kihasználatlan maradt, gyakoriak voltak az üzemállások. A gondokra megoldást csak hazai kőolajlelőhelyek felkutatása adhatott. Az első világháború után azonban, a kincstár meggyengült helyzete - hiszen a kiadások fő fedezete is a bankóprés volt - nem adott módot az ország belső területeinek rendkívül költséges kutatásába tőkét invesztálni. Bár a kincstári kutatások folytatását szükségesnek látták, de felismerték: megoldást elsősorban az kínálhat, hogy az 1911. évi VI. t.c. alapján külföldi, ásványolajbányászattal hivatásszerűen foglalkozó vállalatra kell ruházni a kutatás és bányászat