Papp Simon: Életem (Zalaegerszeg, 2000)

(Pét, Szőny, Almásfüzitő, Csepel). A budapesti bombázásokat mindig a Svábhegyről, vagy a János hegy közepe táján lévő dolomit bányáktól néztem, pedig a bombaszilánkok erre is röpködtek. Láttam a Balaton feletti légicsatát, továbbá a Pomáz és Szentendre feletti Sztálin gyertyákat. A MAORT budapesti központi irodájában, a Duna felőli front szobáiból a rendőrség kihordatta bútorainkat, irodai felszereléseinket és átrakatta a Mérleg utcai szobákba és mintha a sors gúnyt űzött volna belőlünk, éppen ezt a szárnyat érte egy napon angolszász bombatámadás, ahol a többek között nagy, áttekinthető könyvelési osztályunk volt és amelyben legszebb bútoraink, irodagépeink, telefonközpontunk és géptávírónk voltak elhelyezve. Mikor a János Szanatóriumból hazamentem lakásomra, a következő heteket a házfelügyelőtől a földszinten bérelt szobában éltem át, mert ebben a házban nem volt rendes óvóhely. Erre a célra az alagsorban levő szénraktárt, kazánházat és mosókonyhát használták. Nekünk nem is maradt abban férőhelyünk, úgy, hogy csak egy keskeny díványt tudtunk ott elhelyezni. 1945. január 25-ig nem is vettük még azt sem igénybe. Ezen a napon azonban olyan erős volt az orosz bombázás, hogy ebéd után szóltam a feleségemnek, hogy most már mi is menjünk le az óvóhelyre. Ugyanekkor beszóltam a szomszéd szobába is, ahol egy repülőszázados és a családja húzódott meg a vendégeivel (mintegy 15 személy). Ajánlottam nekik is az óvóhelyre való lemenetelt. Alig foglaltuk el ülőhelyeinket, erős bombázás kezdődött. Egyszer csak erős légnyomást éreztünk, gyertyáink és kicsi petróleumlámpáink kialudtak, és az óvóhely megtelt porral. 10-11 perc múlva, kimenve az óvóhelyről láttuk, hogy a ház udvari része a földig leomlott, és a ház megmaradt része ég. Akik nem jöttek le az óvóhelyre, szomszédaink is, elpusztultak. A szomszéd házban német SS katonák voltak elszállásolva. Ezek a bombázás után kibontották az alagsor falát és átjöttek hozzánk. Felajánlották segítségüket. Ezek a katonák azelőtt csak németül beszéltek, most egyszerre tudtak magyarul. Kitűnt, hogy Pécs vidéki bányászok. Ezek azonnal hozzáfogtak az eltemetett szerencsétlen társaink mentéséhez és három-négy embert ki is mentettek élve. A keletkezett tüzet nehezen tudtuk eloltani, mert nem volt víz. Csak kevés hó volt, de ezzel az oltás nehezen ment. Vízért legalább 1 kilométert kellett gyalogolni, ezt helyettem a feleségem vállalta, mert engem nem akart kiengedni. Ezeket