Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)
MŰHELY - Mara Enikő: Hátszeg-vidéki kúriák
44. Felsőszilvás, a Pára, később Bernád család udvarháza. Oldalhomlokzat. 1999. Fotó: Domokos Gábor idők során meglehetősen átalakult (43-44. ábra). Nagyon érdekes a korszaktól szinte idegen a portikusz korinthoszi fejezetes oszlopainak jelenléte. Padlóvonala magasra emelt, mely alatt gyönyörű tégla boltozatos pince található. Az épület téglából épült, cseréppel és bádoggal fedett. Egykori szép udvarát teljesen leaszfaltozták, hogy az állami gazdaság járművei könnyebben közlekedhessenek rajta, ugyanis az elmúlt időszakban állami kézben volt. Végül, de nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani tanáraimnak, kollégáimnak, barátaimnak és családtagjaimnak; Dr. Istvánffy Gyulának, dr. Krailling Jánosnak, Szálai Andrásnak, Dr. Domokos Gábornak, Koczpek Irénnek, Darabos Balázsnak, id. Mara Ernőnének, dr. Mara Ernőnek, Mara Mártának, valamint a cikkben említett családok leszármazottjainak; Bernád Mártának (szül. Brázovai Márta), Ivascu Évának (szül. Bernád Éva), Buda Tamásnak, dr. Púy Andrásnak, Ocskay Mihálynak, akik mindannyian hozzájárultak e tanulmány elkészüléséhez. JEGYZETEK 1 Zádor Anna-Rados Jenő: A klasszicizmus építészete Magyarországon. Budapest, 1943.; TÁdor Anna: A magyar klasszicizmus építőmesterei. (A Mérnöktovábbképző Intézet előadásai 41.) Budapest, 1952.; Borbíró Virgil: A magyar klasszicizmus építészete. Budapest, 1948.; B. Nagy Margit: A klaszszicizmus és a a romantika építőmesterei Kolozsváron. Korunk, 1973. 115-125.; N. Dávid Ildikó: A kolozsvári egyetem építészeti oktatása a XVIII. század végén. Művészet és felvilágosodás. Művé-